Kék égbolt alján ragyogott a fény,
gyufára gyújtott a halvány remény.
Halk nesz árnya libben át a rácson,
roskadó élet megállt a hajón.
Térdre kényszerített szívem zokog,
Eleven képe előttem mozog.
Szárnyra szegett keze még integet,
látom magamban, ahogy rám nevet.
A hangja lelkembe ivódott tű,
drága arc emléke, eleven mű.
Tehetetlenség nyomora vonyít,
bilincsként vert lánc magába ordít.
Megjegyzés: 2016. augusztus 01. hétfő-30. kedd