Nyomják a tárt idő tartózkodó akarásai,
ezt a mérhetetlen súlyt mégis szívesen viseli.
Látása a nyílt jelent, lezárt múltat megvilágítja.
Mond, és úgy gondolja: hasznára lehet rokon-embereknek;
úgy neki jobb, ha nem szárnyaszegett.
Ilyen értéktelen buzgalommal szárnyalt át a haragító éveken,
és átúsztatta magát a befogadó szakadék felett:
sem múltját, sem jelenét nem érzi szegénynek.
Ölelő szóra odafigyel, bűne nincs, csak az: mondani mer.