Hajnali harmat száll a lombra,
ébresztgeti sokáig: szív egy
mélyet; nyitja az álmos szemét,
felébred s törli szeméből az
álmot, a fényes Nap elindul,
a sugara lenéz a Földre,
látja: harmatot iszik a lomb,
ereje fogytán csak elsápad,
de az élte megmarad neki,
s erősödik saját talaján.
Zölden leng a lomb, az élet van
benne: a harmat megöntözi,
azért sokáig zöld a színe,
gazdája gondozza, és zöldjét
megtartja örökre.