(Mint láng ég a szerelem,
S a gyertya hozzá a szeretet.)
Hiába a legjobb parafin alkot,
Sosem éreztem magamon a lángot.
Ugyan égig érő tüzet; hatalmasat láttam már,
De az én kanócom még meggyújtásra vár.
Csak furcsa, bolondos emlékek,
Mikor méterekről gyufával dobáltok.
Rendetlenül kavargó, kavargó képek,
Mind olyan, olyan messze álltok.
Közelebb jönni egyikőtök sem mer?
Ennyire egyikőtök sem ismer?
Tégy hát még egy lépést előre!
S ettől kapok Én újult erőre.
Lobbants lángra hirtelen!
S a szakadék bármilyen mély,
Ugrom hát, vár a végtelen.
De érzem, velem van a fény.