Lidérces álmok gyötörnek szüntelen
elhaló sikoly nyomasztja lelkemet,
mint papírfecnik szétszórva mindenütt
testetlen lebegek akár a maró füst.
Viharfelhők haragos kéjt okádnak
hálót fon a vad förgeteg torkának,
fullasztó az éjszaka s nincs madárdal
korbácsolja testem a halál markában.
Lelencként ordítok - jaj mi lesz velem?
térdre kényszerít az átkos álom engem,
szabadulnék láncaimtól, dúl a vér
ím már egész éjszaka végig kísér.
Sodródom éjjel esztelen világban
nap mint nap meggyötör kínok kínjával,
galád elmém hozz már végre megnyugvást
ne lássam a túloldalt, hát ébressz már!