Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Nagyanyám

, 397 olvasás, babika , 0 hozzászólás

Sajgó lélek

Nagyanyám, ki majd egy évszázadot éltél
gondoztál, mindig hercegnőként szerettél,
már a bölcsőben mosolyogva ringattál
küzdelmes életed volt, fáj, hogy itt hagytál.

Anyám majd bele őrült a fájdalomba
fekete kendőjét nem tette talonba,
gyászoltuk megfáradt testedet oly soká
gyermek éveimet te tetted boldoggá.

Méhedben kilenc gyümölcs illatozott
volt ki teremtővel korán találkozott,
neked anyukám volt a legfiatalabb
velünk éltél, értünk tettél szakadatlan.

Oly korán megözvegyültél, anyám kettő
nagyapát nem ismertük, csak a teremtő,
aprócska törékeny tested mint a nádszál
sárga búzakalászként ringott oly árván.

Mosolyomat tőled örököltem én
szád sarkában ott volt a derű a remény,
fürösztéskor láttuk csak ráncos testedet
tudtuk már, egykor szép napok is éltettek.

Szememben mindig a legszebb ékkő leszel
számba ételt adtál, s vele áldott szíved
mindenség határtalan kapujában vársz
érkezünk majd hozzád, én drága nagyanyám.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: babika
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 325
Regisztrált: 2
Kereső robot: 32
Összes: 359
Jelenlévők:
 · Déness
 · Sutyi


Page generated in 1.0814 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz