Nagyanyám, ki majd egy évszázadot éltél
gondoztál, mindig hercegnőként szerettél,
már a bölcsőben mosolyogva ringattál
küzdelmes életed volt, fáj, hogy itt hagytál.
Anyám majd bele őrült a fájdalomba
fekete kendőjét nem tette talonba,
gyászoltuk megfáradt testedet oly soká
gyermek éveimet te tetted boldoggá.
Méhedben kilenc gyümölcs illatozott
volt ki teremtővel korán találkozott,
neked anyukám volt a legfiatalabb
velünk éltél, értünk tettél szakadatlan.
Oly korán megözvegyültél, anyám kettő
nagyapát nem ismertük, csak a teremtő,
aprócska törékeny tested mint a nádszál
sárga búzakalászként ringott oly árván.
Mosolyomat tőled örököltem én
szád sarkában ott volt a derű a remény,
fürösztéskor láttuk csak ráncos testedet
tudtuk már, egykor szép napok is éltettek.
Szememben mindig a legszebb ékkő leszel
számba ételt adtál, s vele áldott szíved
mindenség határtalan kapujában vársz
érkezünk majd hozzád, én drága nagyanyám.