Szellőként indul el, hirtelen lesz orkán,
Ki nem vigyáz vele, megakad a torkán.
Hullámokat borzol, hegyeket dönt össze,
Hiába menekülsz, pusztító az ökle.
Szerelem. Így hívod, ki megtört, elgyötört,
Ki ellened sokszor, sok rosszat eszközölt.
Fáj, ha jó, fáj, ha rossz, fáj, ha van, fáj, ha nincs,
De egyesek szerint pótolhatatlan kincs.
Kincs. Tökéletes szó, hisz pont ez a lényeg,
Keresed, kutatod, de miért is tényleg?
Szenvedések árán el is éred egyszer
S szívedben onnantól ott lakik a vegyszer!
Lassú halált hozó, undok sötét méreg,
Nélküle hisz hidd el, jobbá lesz az élet.
Őrizgeted féltve, de mit ér a fénye,
Ha csupán percekig repíthet az égbe?
Álszent vagyok, igen! Én is ezt csinálom,
Hisz kínozni magam ugyanúgy imádom...
Kincsvadásszá lettem s keresem a károm,
Ölembe tett kézzel a láncomat várom.