…. és kiégette az oxigént
a levegőből a pokol,
forrongó tűz birtokol
alvót és ébredőt...
- bár fehér szeretőt tart
gödrében az ördög is,
de hamis a csillogás,
s nincsenek ablakok...
... bár még én is
fehérben vagyok,
de már magához kötözött
erősen az árny.
- Jó lenne újra
egy akármilyen szárny...
... mert tündéreket használ
a gonosz, ütközőnek
s reményeket hazudik
sármosan...
- talányosan
izzó szenvedélyt is adott,
de nem hagyott választást,
sem jövőt,
s nem kíséri ki az ajtón
az elmenőt,
de összetépi,
mert neki még így is megéri...
Elhagyott árnyékokba
burkolózik az éj,
suhogva sodorja
a szél az álom-hangokat,
meglátogat engem is éjjel
a mélység,
semmi kétség, ordítanom kell,
hogy nem vagyok
áldozat...
Már nem elég
fehérbe öltöztetni
a lelkeket,
fényruhában is eltaposnak
az árnyak...
megvárnak éjszaka,
mikor testedből kiáramlik
a lényeged,
s kifordított jövőképet
küldenek a mának...
... egy hazug, mű-világban
ránk az angyalok sem vigyáznak...