Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Döglött szavak

, 232 olvasás, Romuald , 4 hozzászólás

Sajgó lélek

Minden mese meghal a szánkban,
Én is épp, hogy kitaláltam,
egy leheletnyi valóságban
megfulladt a nyelvem hegyén;
---
Utcáink mélyére szökött az elmúlás,
őszinte könnyek közt átlátszó a júdás!!!
Csúszik a kép, mit vetítünk a világnak,
az üvöltésünk is csak csend, - ha hiába.

A falaknak máshol csak füle van,
itt minden szoba négyet hazudik.
És mind ide vagyunk zárva.
Álmatlan barátok és az árva.

Ereinkben csak cammog az élet,
a láva mára kihűlt kocsonya.
Nem gyújtunk szikrát senki szemében
a lelkük tükre fagyott pocsolya.

Egyre inkább ritkulnak az évek.
A tegnapban ragadtunk, Mi Vének.!!
Ma viszont már itt és most van,
agyon élt érzet az unalomban.

Döglött szavak szállnak a széllel,
csak tudnám kimondanunk miért kell.
A vágyainkban, hol a vigasz?
A hit gyertyáján miért nincs viasz?

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Romuald
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 32
Regisztrált: 3
Kereső robot: 62
Összes: 97
Jelenlévők:
 · Alberczki László
 · marisom
 · Syringa


Page generated in 0.0474 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz