Csurran-cseppen néha jó,
Várni kell, mondja a gyászoló,
A virágok is élnek-halnak,
Körforgásnak hangot adnak.
Sokat vártál, mindhiába talán,
Játszókat néztél a ház tornácán,
Ha oda vágytál nem csalódtál,
Csak végül egyedül maradtál.
Drága fácska, tájnak szépsége vagy,
Nincs körülötted se kicsi se nagy,
A hatalmas mezőnek közepén árva,
Bús fácska ki a halált várja.
Ha szél tép, villám csapkod folyton,
Eső ver, tűz éget, hogy véred folyjon,
Küzdj, még ha magad vagy is végig,
Hogy ágaid elérjenek az égig.