Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Gyászol a magány…

, 352 olvasás, christiancrown , 0 hozzászólás

Magány

A halott vágyaim, tengernyi vízcseppjei
és a lelkem, felkorbácsolt zuhatagjai,
a szívemből kicsordult, véremmel feledteti
az arcomon, mélyre vájt patakok medrei
s a lassan potyogó, eső áztatta könnyei,
azt, ahogy némán, együtt hallgatva
a bánattal űzik az időt a gyász percei!

***
Lelkem, felszakított sebéből, egy foszlány?
Nem kérdezem, hisz a választ ismerem
a keresztet, halálomig, magammal cipelem.
Égi tünemény ez, vagy tán, titkos talány?
Nem. Bármit is ró reám a sors, én elviselem
a zokszót a panasz szavát, nem ismerem,
inkább, gyászban sorvadjon velem a magány…

Megjegyzés: Paks, 2016. február 22.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Magány
· Kategória: Vers
· Írta: christiancrown
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 16
Regisztrált: 1
Kereső robot: 15
Összes: 32
Jelenlévők:
 · tothgyozo


Page generated in 0.0241 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz