Míg én a kávét kortyolom, s az
elképzelt csipkémet horgolom
rongyosra, te ott ülsz az iroda
kék kövén, és fejedben a sok
szerény gondolat bukfencezik
nagyokat. Szeretlek! Mondanám,
igen ám, de viszont satöbbiek
mind ott röpködnek hepehupás
szépeszemben, veled szemben,
sőt egyetemben élvezem létem,
amit kettesben teremtettem nekünk,
s ha kedvünk úgy tartja jókat
mosolygunk rajta. Napsugár
minden szavad, s ha beakad
néha a lemezed, nem győzlek
eleget hallgatni, levetkőzlek
majd újból magamra veszlek,
jól belédbugyolálódom és arról
álmodom, hogy örökké s mind-
halálig, mint aki bőrig ázik de
mégsem fázik, benned járok bokáig.
Fejetlenségemért bocsánat, csak
így sikerült ma csodá(lato) mat irántad
jó magasba röpítenem, s az érzelem
behavazta a józan és szépeszem.