Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Impresszió

, 383 olvasás, P.Palffy_Julianna , 8 hozzászólás

Ezek vagyunk

Bogáncsba gabalyodott
álmaink közt kutattam
nem létező összefüggéseket,
de dac-buborékban ültünk,
és kerültük a kérdéseket;
balga némberként követtem
a megfoghatatlan fonalat,
míg betelt pohár közönyével
húztam két, távolodó pont
között okafogyott vonalat;
kábított az éj, hol becézett,
hol röhögve rám köpött,
mert a nagy nihilben engem a
semmi..., senkihez nem kötött;

(fekete-fehér táblán lépegetett
a züllötten bárgyú képzelet,
játszni vágyott, s ecset nélkül
pingált impresszionista képeket)


arcomra, gyűrt párnák férce
préselt törölhetetlen ráncokat,
láncra vert lábbal keringőztem,
tapostam le ismeretlen lábakat,
lebegtem én Ég, és Föld között,
mert a nagy nihilhez engem már
semmi, és senki nem kötött;


Végül, a hajnalba ábrándult lélek
is felébredt, kócos szempilláján
eltévedt könnycsepp üldögélt,
majd mesterkélt mosolyra száradt,
s reményről, szebb életről mesélt;
nem hittem szavának, most éppen
abban hiszek, hogy rojtos szélű
felhők alól, a nyugvó Nap zuhogja
rám soha meg nem élt emlékedet.

Megjegyzés: ppj
2016

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Vers
· Írta: P.Palffy_Julianna
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 6
Regisztrált: 0
Kereső robot: 10
Összes: 16

Page generated in 0.037 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz