Rémes egy éjszaka volt,
hideg és koromsötét.
És most a reggel is pont olyan,
mint egy rothadó almahéj.
Unottan bámul az ablak,
egy-egy sárga lámpa lohol,
ringat a gép.
Jó lenne aludni kicsit,
de a fék frissen felriaszt.
Szemben is ül egy,
nagyokat pislog,
fáradt, viharvert öreg.
Inkább nézem bambán a tájat,
suhannak vissza a házak,
fák, oszlopok.
Kicsit döccen, most megállunk,
vidámabb hely,
úri kalapot dobál a másnapos szél.
Üres dobozok céltalanul a sarkon,
de hopp, az átjáró gyomra bekapja őket.
Jobbról jóllakott kukák, felettük tető,
alattuk tegnapi sörösüveg.
Ma nem aludt mögöttük senki,
a február hideg.
(Kivérzett gondolat volt az esti szép,
reggelre úgy is elmúlik minden.
Ki tudja hová költözött a család,
a kutya és a régi kép.
Jó lesz itt, széles az utca,
pompás hely van a lépcső alatt.)
... az öreg koldus nevet,
szemében a könny csak közhely,
s ahogy leroskad: felkel a Nap.
Lassan én is hazaérek.