Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Ahogy múlnak az évek

, 322 olvasás, christiancrown , 2 hozzászólás

Sors

Kegyelem kenyéren
tengődő, sorstalan báb
a fegyelem nélküli,
fegyelmezetlen szolgaság.
Megcsalja szemed a tükörből,
reád tekintő hiúság.
A benned élő, hasztalan hajszolt,
káprázat és délibáb.

Szolid fényből átalakul
a szemet vakító lény.
A gyermeki bájban
el mulandó, kortalan siheder.
Amit, ha lehet
és bárki megtehet,
gyorsan kihever.
S idővel nem marad más,
csupán emlékek és a remény.

Homlokától a tarkójáig aláhulló,
zuhatagon a dér,
csillogó ezüsttel festi fel
a benne hagyott kéznyomot.
Az ujján, gyűrű hirdeti
a régen nála hagyott,
szerelmi zálogot.
Mindvégig szeretett és adott,
akkor is, amikor Ő,
már rég nem kapott.

Koporsón díszeleg hidegen
a frissen lehullott hó.
Reá terített szemfedő,
testét takaró,
fehér halotti lepel.
Gyertyák gyúlnak és égnek el,
egy halk imával,
most miránk emlékezel.
Ahogy múlnak az évek,
bölcsen rájössz, minden mulandó.
Te sem vagy más, csak halandó
és tekintetét az élőkre vetve,
elküldi áldását a Mindenható!

Megjegyzés: Paks, 2016. február 7.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sors
· Kategória: Vers
· Írta: christiancrown
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 9
Regisztrált: 0
Kereső robot: 14
Összes: 23

Page generated in 0.0363 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz