Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Még érzem…

, 198 olvasás, fekaagika , 0 hozzászólás

Magány

Még hallom az erdő távoli neszét,
Talpaim alatt még ropog a hó,
S még nyújtja felém a vak remény kezét,
Mint görbe tükör, néz a jeges tó.
Szívemet tündöklő jégkristály marja,
Torz tükörképem is ezt vetíti,
Jöjjön megnyugvás, hagyjon el a harag!
Lelkem a jégpáncél beteríti...

Még hallom hullámok lágy morajlását,
Még érzem, ahogy feltámad a szél,
S érzem szívemben vad vulkán zúgását...
Szüntelen remeg, de kitörni fél.
Mint egy ősi átok, egy lánc fogva tart,
Megfagyaszt belül nap mint nap újból,
Ha azt hiszem, lelkem célja felé tart,
Rideg láncom eltaszítja az új kort.

Olykor már nem látok, s nem hallok semmit,
Szerelem virágait nézni fáj,
Pont úgy, mint az öröm dalát hallani,
Futok hát, hogy eltűnjön a világ.
A magány simogat, a mosoly megfojt,
Egyedül vagyok, tömegben érzem,
Szívemet elnyeli egy fekete folt,
De boldognak kell lennem, míg vérzem.

A másodperc törtrészéig feladtam,
Százszor feladtam már minden álmom,
Nem akartam érezni, csupán halkan,
Békésen elbúcsúzni a világtól...
De százegyszer is újra csoda történt,
Törött tükröm Isten összerakta,
S nem nyelt el a bűnöm, mint sötét örvény;
Szeretetem örökre megmarad.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Magány
· Kategória: Vers
· Írta: fekaagika
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 1
Kereső robot: 18
Összes: 37
Jelenlévők:
 · Raven


Page generated in 0.0389 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz