Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Pestis II:

, 323 olvasás, woodootroll , 0 hozzászólás

Misztikum

Gondolatait három kopogás szakította félbe. Lentről hallatszott a bejárati ajtó felől. Kis szünet, majd újra. Bejött a számítás, még ha kilenc napot is várt rá, kínosan ügyelt a részletekre. Miután felfestették a kapura a piros keresztet, és fölé bigyesztették hevenyészett betűvetéssel az 'Isten irgalmazz' szöveget, két napig mozgást színlelt, majd utána semmi egyebet. Még gyertyát se gyújtott, hogy az őr azt higgye beteljesedett az Úr ítélete, és magához szólította a házban lévő szerencsétleneket. Ami hát nem is állt távol az igazságtól, le számítva hogy már az első nap eltávozott a lélek az ott lakókból. A dögvész gyorsan ölt. Ha nem is olyan gyorsan mint ő de..
A gondos tervezés meghozta munkája gyümölcsét. Ki kell jutnia a városból méghozzá teljesen észrevétlenül. Nem mintha nem tudott volna kilopózni úgy hogy még a helyi tolvaj klán se vegye észre távozását, az egyszerű álca most nem volt elég. Nem is lehetett mert az ember aki elől rejtve akart maradni nem átlagos képességekkel volt megáldva. Ha a közelébe akart kerülni hogy tőrét a nyakába szúrhassa, ahhoz előbb menekülnie kellet. Nicholas Eymerich, a rettegett inkvizítor aki a régi Kathar háborúban kezdte szörnyű munkásságát, még ha ennek már több mint százharminc esztendeje is, nem rég érkezett a városba. Itt volt, mintha nem lenne elég a pestis kárhozata, Eymerich is elhivatott hitbuzgalommal tizedelte a tévelygő eretnekeket, ha volt ha nem, a gépezet falta a lelkeket, az ő esetében talán szó szerint is. Eymerich a kínzás prófétája, szörnyű kegyetlenségének híre, ő magát is megelőzte.
Az egyház egy különleges kasztjához tartozott, egy titkos belső körhöz, ami még talán maga a Pápa fölött is állt, irányították kedvük szerint a dolgok folyását. Tudásuk és képességük az elme irányításáról ritka és egyedi, nem okozott problémát az se hogy a szörnyet aki most az Eymerich nevet viselte, legalább kétszáz éve szülték e világra. Kedve szerint bújt mások bőrébe, változtatott nevet ha a szükség úgy hozta. De most az inkvizítor volt már rég, ebbe a köntösbe tudta a leg élvezetesebb módon folytatni ámokfutását. Megalkotta élete fő művét a Directóriumot, amiben csokorba szedte az elveszett Grimoírok értéktelenebbjeit, de csak miután magáévá tette a titkos tudás lényegét, meg semmisítve azokat, és ezután soha nem látott tombolásba kezdett. Acéllal és tűzzel vágott véres ösvényt Európa testébe.
Egyetlen igazi ellensége a Templomosok voltak. Tagjai hasonló képességekkel megáldott ügynökök, talán túl is szárnyalták őt némelyik, akik a rejtőzés és mágia mesterei voltak. Az inkvizítor tudta, nem holmi szedett vedett csőcselékről van szó, Eredete valahol a ködös homályba vész, és titkos tekercsekbe az Arámi egy elfeledett dialektusában meg említenek egy alapítót is akit valahol a Golgota vérmocskos dombján gyilkoltak meg évszázadokkal ezelőtt. Ezért hát komolyan vette őket, érezte és figyelemmel kísért minden apró jelet ami tevékeny tagjai jelenlétére utalt. Nem egyet küldött már a tisztító tűzbe, különleges élvezettel tizedelte őket ha lehetősége nyílt rá. Volt példa hogy egész várost állított egyesével a bírósága elé, hogy a Lovagok egy tagja aki az életére tört, ki ne csúszhasson a karmai közül. Ekkor hétszáz szerencsétlennek ütötte át szöggel a nyelvét, mire napokig égtek a tüzek és füstjük feketére festették az eget.

Nyílt az ajtó, és tétova léptek zaja hallatszott a földszintről. Ash készen állt. Testét teljes egészében beborították a fekete fekélyek, és kidudorodó vörös duzzanatok. A pestis nem ölt egyformán, volt aki napokig vergődött iszonyatos fájdalmak közt, volt olyan aki csak az utolsó néhány órába érezte testében a kórt, és volt aki egyszerűen különösebb előjelek nélkül holtan rogyott össze az utcán. Kilenc napja fertőzte meg magát a házbeliek által, ahová a szerencsétlen alantasuk hurcolta be a betegséget korábban. Egyszerű látogatóként érkezett aki Pestis elleni csodaszerrel házalt, a kétségbeesett házbeliek nagy bizakodással fogadták. Az Olasz nemes asszony által felfedezett csoda gyógyír ereje persze csak a kétségbeesett álmaikban létezett, a kór már meg állíthatatlanul rágta belső szerveiket, duzzadt nyirokcsomóikat. Ash kegyelmességből módszeresen egy vékony pengéjű tőrt döfött az agyukba, a nyakszirt alatt ahol a haj takart, nem akarta hogy a halottszállítók bármiben is gyanakodjanak. Ugyan nem vizsgálják meg a halottakat, hiszen munkájuk nem követelte ezt meg, azért egy egy elvágott torok felkeltette volna kíváncsiságukat, és szétkürtölhették volna, ami felhívhatta volna a figyelmet rá. Számolnia kellett azzal a ténnyel is hogy ilyenkor kifosszák a tetemeket, minden lehetséges értéküktől meg szabadítják őket. Terve része volt a tökéletes rejtőzés, és nagy hangsúlyt fektetett a részletekbe is, amikor egy ilyen fontos és veszélyes célpont a tét mint Eymerich.
A léptek már a lépcső felől hallatszottak, itt volt az ideje hát a cselekvésnek. Ash végigheveredett a földön az orvosságos táska mellé, behunyta szemeit, és agya egy szegletében eldugott mantrát kezdett zsolozsmázni. Szemei a szemhéjai alatt magukba fordultak, és szíve egyre lassabban kezdett verni. Mire az őr, és a halott-szállítók beléptek a szobába, már alig dobbant percenként egyet.
A látvány szánalmas lehetett. A felső szint nappalijában három holtest hevert, az iszonytató bűzt még az égetett gyanta mardosó illata se volt képes elnyomni, a testek fájdalmas görcsbe meredve feküdtek úgy ahogy a haláluk pillanata érte őket.
Csendes motoszkálás neszei átjutottak Ash tudatába, de pillantást nem vethetett rájuk, harmadik szemét pedig már egy hónapja érkezése órájától nem használhatta, ha betekintett volna a Fények világába bizonyosan, azon nyomban felfedte volna kilétét az Inkvizítor előtt. Túl közel voltak egymáshoz. Inkább tudomást se vett hát róluk és hagyta, amint a reszketeg kezek átkutassák, és kiforgatott zsebeiből elvigyék a nekik hagyott fél Koronást, és a néhány réz egy Pennist.

- Tegnap felvitt a csónakos Greenwichbe ott még van friss hús. - Szólt egy mélyhangú illető.
- A Bedford melletti tanyákon is be lehet még szerezni tojást, és vajat is.
Hmm.. Krahácsolt a másik.
- Az asszony is beteg lett, de isten irgalmából nem a dögvésztől, csak meghűlés. Készítettem neki izzasztót, aztán pár napra jobban lett.
- A gyerekek? - Hangzott a kérdés.
- Neki és a bátyámnak adtam öt Shillinget hogy utaz-zanak fel északra ahol biztonságba tudhatom őket. Még márciusban a járvány elején.
- Meg úszhatja. Az ég mindannyiúnkkal érdemei szerint bánik..
- Remélem nem. - Röhögött fel a mélyhangú.
- Cripplegate?
- Az. - Jött a válasz.

Asht nem zavarták az ilyetén gyalázatosságok, célja mindennél fontosabb volt, és ha ennek az az ára hogy rothadó halottak, és hullarablók közt jut előbbre, hát tegyenek belátásuk szerint. Istenükkel majd elszámolnak ahogy akarnak mikor üt az órájuk.
Az idő folyását nem tartotta számon, kis idő elteltével már lent az utcán feküdt a kordén, és a macskaköves úton zötykölődtek a St. Mary Woolchurch felé, a Cripplegate temetőbe.
Ha terve szerint megy minden, nem figyel fel rá az Aragónia szörny. A hálózatbeli kapcsolattartás se működött, a fürkésző mágia elől nem maradt rejtve semmi. Magára maradt. Eymerich elővigyázatossága példátlan, ezt több sikertelen próbálkozás is alátámasztotta a Templomosok részéről, hogy eltávolítsák e világ fekete mételyét. Segédei, ahová érkezett, felvették a kapcsolatot a helyi alvilággal, és ők cserébe a felmentést az eretnekség alól, készségesen vitték a híreket a gyanús egyénekről. Ezért hát az alapos előkészület, és ezért fekszik most egy koszos rongylepedőbe tekerve hat másik kárhozottal a kocsin. Egy pestisben elhalálozott áldozatra senki se gyanakszik, Ha megérkezik az út végére, már nem kell többé tartani a figyelő tekintetektől.

Esteledett. A szürkület, és az eső komor egyhangúságán még a lemenő nap vöröses fénye, és a nyári langyos szellő se javított. Fertály óra is eltelt mire megérkeztek.
A temető közelségét már messziről lehetett érezni, a szag fojtogató, és elviselhetetlen volt. A temető őr csak az utat mutatta szótlanul, és meg se várta a választ, sietve húzódott vissza bódéjába. Istenfélő ember lévén kellő alázatot mutatott az áldozatokkal és hozzátartozóikkal szemben. Megfásult tekintete túl sokat látott. Nem a látvány zavarta, hanem a hozzátartozók mélységes gyásza, mikor egész családokat hoztak szünet nélkül a szekerek, sokszor élő családtagok gyermekeiket vagy asszonyaikat.
Az út a sírkövek mellett vezetett a temető végéig, ahol a negyven láb hosszú, és húsz láb széles verem várta őket, nyolc tíz földbe szúrt fáklyának túlvilági fényében. Ash tudta, minden hajnalban földelik el a testeket, addig van ideje.. Van ideje hogy rendezze sorait, küldetése első fázisa sikeres, a figyelő szemek nem róhatják fel neki ármányát, kezdődhet az igazi vadászat.
Durva kampó vájódott a húsába. A szerszám amivel útjuk legvégére segítik az embert, be taszította örök nyughelyére. A fájdalmat kivételesen jól bírta, agya képes volt teljesen kizárni, és miközben tudomást se vett a külvilágról, számot vetett a testében tomboló kórral. A pestis elemészti.
Vadászat. Érzékei kiélesedtek, és befelé fordultak. Belsőjét le csendesítette, és mély meditációba kezdett. Talán mosoly volt az, a holt ajkakon.

Hófehér vakító fény, kies szikla valahol a világ tetején. Amerre a szem ellátott, hófödte hegycsúcsok, a másik oldalt a végtelen palaszürke tenger. Ősi, rég elmúlt korok emlékei rohanták meg. Fjordok mélyén megbúvó kis falu, hosszúkás testű fekete vitorlás hajók amiket még sose látott. Nyugalom, és az otthon emlékei. Ash felnézett de napot nem látott, csak néhány arany színben tündöklő légies alakot pár lábnyira a szikla orom felett. Saját teste mélykék lüktetéssel pulzált, és végtelen béke árasztotta el elméjét. A fekete homály ami szürkés ködként burkolta az éter testét, lassan semmivé vált. Arany és ezüst fény árasztotta el, homloka közepén, izzó parázs. Lábai mint a fák gyökerei vöröses fonalak milliárdjaival kötötték a talajhoz, ami már nem is szikla volt, hanem narancs vörös napkorong. Az arany színű entitás hosszú kezei tiszta fényként csatlakoztak a zölden rikító szívével. Asztrálját átjárta a korlátlan energia. Nem érezte az idő folyását.

A tücsök ciripelés ütemes és megnyugtató hangja a földi pokol sivár világában, a szenvedés és béke különös kettőssége. Végre nem esik. Egy elgyötört test moccan. A holtak tömegében valami újjá született, és most a hold és csillagok fényében elindult útjára. A hatalmas sir gödör szélén alakot öltött a homály. Ash a Templomos lovagok elit fejvadásza állt ott. Hagyta, hogy a hold hideg fénye végig cirógassa arcát. Sebeknek nyoma se, szemeiben feketén parázslott az ösztön, a robbanásra kész elme. A bűzlő rongyokat összébb húzta testén, a felleghajtó csukjáját mélyen a szeme elé húzta. Fekete rúnák fénye derengett csuklóin. A vadászat elkezdődött.
Egy árny tűnt el az éjszakában, és valahol nem túl messze egy kis kápolna sötét cellájában nyugtalanul moccant egy alak. Az Aragónia szörny idegesen szorította ökölbe ráncos kezeit.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Misztikum
· Kategória: Regény
· Írta: woodootroll
· Jóváhagyta: Medve Zsolt

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 307
Regisztrált: 0
Kereső robot: 22
Összes: 329
Jelenlévők:
 · gazzo


Page generated in 0.6159 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz