... megfagyott kívül az idő,
a megeredő hó is csak
lebeg...
- felébredek
téli álmaimból, s keresem
szememmel lassan
a fényt.
Erényt kovácsol
jeges gyöngyeiből
az ég,
s feléd sodorja illatát
az éj...
- ne félj, nem lesz belőle
fojtó halotti lepel,
kezeddel
megolvaszthatod,
mert örökké forró
a véred.
Megérzed még talán
a halál sóhaját,
de ereje roskadva
elpárolog,
s te megálmodhatod
a simító fényeket,
a könnyű, tavaszi
szelet magadban,
feloldozottan
a rideg álmok alól,
miközben már csak
a szél dalol,
s ősi meséket suttog el
rejtelmesen,
kibomló, virág-képekkel üzen,
s kezedbe hajtja arcát
egy tündér szerelmesen...