Van egy fekete, sunyi kandúr, ármánykodik állandóan. Tapasztalt macska, látszik ez azonnal! Határtalan magabiztosságot sugároz. Hatalmas testű, olyan fekete, hogy ettől feketébb nem is létezik. Ő a Kandúr! Lánycicák álma, kutyák réme! Szegény yorkim, Olivér (rövid nevén Oli) már olyan ideges tőle, hogy ha meglátja, remeg a szája széle.
Csak a szagmintájától kivetkőzik önmagából, és jobb mellső lábát felhúzza, ugrásra készen áll az ajtóban. A sunyi, fekete kandúr vigyorog! Igen, vigyorog, ezt saját szememmel láttam!
A hosszú, fekete bajsza alatt félrehúzza a száját, és megvetően néz az ajtóra. Megáll, zöld szemével csak néz és néz, szinte hipnotizál! Nem tudom, hogy a macska mikor tanult meg számolni, vagy mitől ennyire kombinatív, de pontosan ki tudja számolni a sebességet, a távolságot. Bandi (a házi macskánk) közölte már Olival, hogy "pajti, tök felesleges", de egy makacs és akaratos kutyában van annyi önérzet, hogy ha kell, még százszor is megpróbálja, hátha egyszer sikerül. Csak éppen a farka végét, csak éppen annyit, hogy lehervadjon a gúnyos macskavigyor a bajsza alól! A cicó pontosan a kiszámolt távolság határvonalán megáll, bámul be az üvegajtón. Hipnotizál! Ha netalán nincs jelen a kutya, akkor is megérezze, hogy megérkezett Őfelsége! Oli beleszagol a levegőbe, minden idegszála jelez. Felkászálódik a kényelmes fotelból, kibattyog az ajtóhoz, és rögtön megégeti a zöld szem. Szája remegni kezd, mellső lába már hajlik, szőre borzolódik, de az a fránya üvegajtó, az akadályozza.
– Gazdi, gazdi! – ugatja, de eltart egy darabig, mert a gazdit még tanítani kell kutyául. Nagy nehezen, csaholás és hiszti árán ajtót nyitok. A macska szeme összeszűkül, utolsót belevigyorog a képünkbe (akkor már én is együtt érzek a kutyámmal), sarkon fordul, először csak sétát imitálva halad tova, majd ahogy megérzi Olivér közeledtét, rátapos. Mint a nyíl, kilövi magát, és már a kerítésen túl van, ahol újból visszavesz a tempóból. Kiszámolt biztonságos távolságban megáll, hátrafordul. Szembenéz velünk, és pofátlanul le is ül.
Oli kerítést szaggatna, de sajnos alacsony mérete miatt nem tudja megtenni, azonban minden elképzelést fölülmúló, éles ugatással elmondja a véleményét. Szerintem trágár, de valahol meg is értem!
Csúf vereséget él át minden áldott nap, és napjában többször is. Bandi ez alatt békésen és álmosan néz ki az üvegajtón, konstatálja, hogy ismét a macskák győztek.
Oli dühösen hátra-hátrafordulva még odakiált a békésen üldögélő macskának:
– Hogyha legközelebb erre tolod azt a kerek, koszos képed, biz'isten csak szőrme marad belőled! – Aztán még kapar egyet a földön. Ez volt a nyomaték a szavaira, majd hátsó lábát felemeli, és jelet hagy a rózsabokor tövénél, hogyha az a fránya macska erre jár, megszagolja és megijed.
Azért van némi büszkeség benne, és emelt fővel tér vissza a meleg és barátságos otthonba, a tálkához, aminek már jelentős részét Bandi elfogyasztotta, mert ugye az ember műsornézés közben szívesen falatozik. No meg a moziban is, és itt minden áldott nap több előadást is végig néz az üvegajtó innenső oldalán.
– A macskák népe legyőzhetetlen – jegyzi meg halkan, ámde jelentőségteljesen. Szerencséjére Olival egy időben születtek, együtt nevelkedtek, mondhatni testvérek, így ezt a megjegyzést a kutya elengedi a füle mellett. Visszavonul a fotelba, és inkább az alvás mellett dönt.
Álmában azonban jól megcibálja azt a fekete bundát, és a farkát jelképesen kitűzi a kerítésre.
Reszkessetek macskák! Legalábbis álmaiban.
|
Online látogatók:
Látogató: 61
Regisztrált: 4
Kereső robot: 14 
Összes: 79
Jelenlévők:
