Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Újjászületett 2017 január 10.

, 308 olvasás, christiancrown , 2 hozzászólás

Sors

Aznap, amikor az ölelő kezed, Engem végleg elhagyott
őszintén elmondták és köröttem a levegő is megfagyott
Hat hónap, talán egy év, Nekem mindössze ennyi jutott
az Élet ilyen, adott… szépet, mosolyt és néha bánatot

Vádoltam a sorsom, hogy lehet hozzám ennyire mostoha
kérdeztem: Vajon szól majd értem, egy szerető, halk ima?
Nevettünk sokat, együtt boldogan, mosolyt csalt ajkamra
és elhagytam a könnyeket a szívemnek béke az otthona…

Megannyi érzelem s csapongó gondolat, tépte lelkemet
Vajon mit hagytam félbe és mit is tehetnék még értetek
Ne maradjon utánam űr, ha megváltoztatni nem lehet…
sem elszökni, kacagva becsapni e komor sötét végzetet

Most itt álltok s ürességgel telve a gyász keserű pohara
Ajkam szóra nyílna… de most mások ajkáról szól az ima
Látod a bennem őrzött s megmaradt emlékeink varázsa
s mindaz mi eddig volt, így válik semmivé egycsapásra

még hallom a sóhajod és látom a könnyet a szemedben
ahogy némán ereszkedik velem alá a mélybe a végtelen
Szeretve búcsúzom Tőletek, innen Én végleg elmegyek,
de eközben, valahol felsír.., egy újjászületett kisgyerek…

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sors
· Kategória: Vers
· Írta: christiancrown
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 14
Regisztrált: 0
Kereső robot: 24
Összes: 38

Page generated in 0.0433 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz