Én a völgyben lakom, öreg
házsorok lapulnak a kígyózó
utcák mindkét oldalán.
A csobogó patak tisztán
hagyja el a falut, kísérem
tovább, hogy ne érezze
árvaságát, velem biztonságban
érzi magát, röpíti a sóhaját.
Ez itt már a mező, hosszan
néz fel a dombokra, elég
meredek és széles a hajlata,
az éltető gabona megterem
még rajta, látom az embert,
homlokán izzadság csorog,
mellette egy öreg traktor
bosszúsan morog, völgyet,
dombot hegyek ölelnek át,
magasukból csodálom a kerek,
nagy határt, nyílik a virág,
zöldell a fű, amire most
rátekintek, színes, tarka
remekmű, virágokból
hozok, beteszem a pohárba,
nevessen rám, és sugallja:
megőriz az anyaföldem illata.