Búsuló élet
tolja
maga
előtt
szekerét,
vacog
a
sors
ha
rád
gondol.
December volt,
mikor
szárnyra
keltél,
angyalként
eltűntél.
Lent a
sötét
mélyben
tombol
a
szelídség,
süket
falak
vakítják.
Érzem szelídséged,
kis
lovacska
az
asztalomon
mindig
szalad,
keres
Téged,
de
nem
talál.
Süket fájdalom
felüvölt,
rugdosom
cipőjét,
értetlenül
dadog
a
marcangoló
szív.
Fényes ösvény
útja
mutatja
az
égen,
ahol
ragyogsz,
arany
csillagocska.
Megjegyzés: 2015. december 8. kedd 23 óra 47-kor