Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Elveszett szenvedély

, 243 olvasás, fekaagika , 0 hozzászólás

Ars poetica

Zakatoló szívemben kihunyt a láng,
Lelkemtől búcsút vett a szenvedély,
Életemben ködös, homályos talány,
Hogy mint egykor, fogok-e írni még.

Egykor csak Te léteztél, bennem voltál,
S akkor napkeltétől napnyugtáig
Mint kőbe vésett törvény, uralkodtál...
Uralkodtál; elmém s szívem fölött.

A múlt vad tengere már nem hullámzik,
Csak csendesen csobog, szelíd hanggal,
S nem üvölt, csak halkan suttog fülembe
Emlékeként az egykori dalnak.

Tavasz van. Boldogság. Öröm dala zeng,
Mégis minden olyan szabálytalan,
S kiveszett dalaimból a rendezettség,
Szívem otthon van, mégis hontalan.

Most nem vagy itt, nem üdvözíted lelkemet,
Távoztál; messze űzted mennyországomat,
S kapok-e még valaha a mennyből ihletet,
Hogy mint egykor, újra írjak, s daloljak?

Minden jó, mégis semmi sem az,
Hogy már nem szeretlek, keserű vigasz,
Mert lelkem mélyére temetve az érzést,
Ki tudja, fogok-e újra írni még?

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ars poetica
· Kategória: Vers
· Írta: fekaagika
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 15
Regisztrált: 2
Kereső robot: 18
Összes: 35
Jelenlévők:
 · Heaven
 · PiaNista


Page generated in 0.1325 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz