Rémülten kérdjük, nekünk mi bajunk?
Fényhiány van, sötétben toporgunk,
bárgyún meredünk a vak világba,
mi marad holnapra, holnaputánra?...
Tétova, kétes napokat élünk,
megtévesztés már a puszta létünk,
vajon vagyunk-e, és holnap még leszünk?
Vagy ott tartunk, hogy semmit sem hiszünk?
Halljuk, hisz mondják, hogy jobban élünk,
pedig nap mint nap csökken a bérünk.
Az árak úgy nőnek, mint a gomba,
fenyeget minket atom és bomba...
virul az ország, kisvasút épül,
stadionok a földből nőnek csőstül,
csökken a rezsink, de csak papíron;
gondolat kószál idegen tájakon...
Miféle féreg az, mi bensőnk rágja,
mi ez a méreg, mi közénk hatol?
Kérdezzük borzadva mi lesz itt még,
uszulnak-e ránk, új ordas eszmék?
Megjegyzés: „Mert az ember nem azért él, hogy dolgozzék, hanem azért dolgozik, hogy éljen!”
(Wass Albert)