Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Vetetlen ég

, 396 olvasás, Fehér Csaba , 6 hozzászólás

Természet

Dért lehel rám a csípős november,
s a hegyek csúcsán hintázik az este,
fel-le járva imbolyog az árnyék,
mint részeg, ki a kabátját kereste.

Nyitott szemmel álmodnak az utcák,
és kéményfüstöt fújnak egyre, szálljon,
kövér pók a hold fenn hálójában,
egy hajszálvékony ezüst cérnaszálon.

Ránk hullnak a percek és a napok
az erdő útján sárga tölgylevéllel,
avar közé rejtőznek a szavak,
míg lábunkhoz a tavasz majd letérdel.

Kormos a hajnal, nézd, fekete-kék.
Felettünk fázik a vetetlen ég.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: Fehér Csaba
· Jóváhagyta: Árki Zsuzsanna


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 26
Regisztrált: 0
Kereső robot: 12
Összes: 38

Page generated in 0.0403 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz