Valahányszor látlak, a lelkem szakad bele,
mert tudom, hogy segíthetnék,
de kezem meg van kötve.
Éveket spórolhatnék Neked,
de az életed Neked kell megélned.
Csak azt tudom, amikor vagy,
a szívem szinte elfelejt dobogni,
levegőt elfejtek venni.
Könnyezik a szemem, ha rád emelem tekintetem,
és most is könnyezek, ahogy e sorok a papírra kerülnek.
Képtelen vagyok megnevezni azt, amit érzek,
címkét adni rá, ahogy normális emberek és
önmarketingelő népek.
Vágyom arra, hogy kezed a kezemben pihenjen,
fejed újra hasamon és szívemen nyugalmat leljen.
Nem tudom, mi ez, csak érzem, hogy élek és érzek,
hogy védtelenné lettem és
lelkem lemeztelenedett előtted.