Navigáció


RSS: összes ·




Ez+az: Kémiatanár?

, 1038 olvasás, Bóta Erika , 18 hozzászólás

Ezerszín

Szívesen beszélgetek az emberekkel. Várakozás közben sokkal könnyebben telik az idő. Nincs is addig semmi baj, míg ki nem derül a „kis titkom”. De ha ez megtörténik, néhányan ferde szemmel néznek rám, majd sietnek megjegyezni:
- Én mennyire utáltam a kémiát!
Néhány kedves kollégám és tanítványom tovább is ment, hitetlen érdeklődéssel kérdezték:
-Miért szereted ennyire a tantárgyat?
Nem volt nehéz a válasz.
- Szerintem érdekes és logikus. Ebben van a szépsége. Egyébként vegyész is vagyok - mondtam. Ezzel végleg bebizonyítottam elhivatottságomat – az ő szemükben elvakultságomat – s így nem faggattak tovább.

Ha egyszer leírnám életem történéseit, az egyik fejezet biztosan a pályaválasztásról, a hivatásomról szólna. Tulajdonképpen egyenes út vezetett idáig, de azért voltak kis kitérők is. Valahogy így kezdeném.
Vidám gyerek voltam és sok minden érdekelt. Főként a zene, az irodalom és a sport. A barátnőimmel állandóan énekeltünk. De a legnagyobb szerelem az olvasás lett. Egyedüli gyermekként sokszor maradtam magamra otthon, de soha nem unatkoztam. Olvastam utazás közben, a fürdőkádban, a paplan alatt elemlámpával villanyoltás után, vagy éppen a diófán. Mégis más irányba indultam el!
Talán néhány hete járhattunk a hetedik osztályba, amikor egyik nap Kati barátnőm felelt kémiaórán. De sajnos nem sok mondanivalója akadt. Én pedig jó baráthoz „méltó” módon próbáltam segíteni neki az utolsó padból. Igen kevés sikerrel!
Lajos bácsi akkor nem szólt semmit, de az óra utáni szünetben megjegyezte:
- Erzsó! Ahelyett, hogy súgni próbálsz Katinak, inkább üljetek le együtt tanulni!
- Rendben tanár bácsi - feleltem, s egy kicsit szégyelltem magam.
Kötelességtudó emberke voltam, s álltam a szavamat. Így a következő napok egyikén valóban együtt bogozgattuk a kémia rejtelmeit. Ezért aztán én tényleg jól felkészültem a dolgozatra. Nagy felfedezéseket is tettem közben! Megtudtam például a víz kémiai nevét. Odáig rejtve maradt számomra a dolog.

Nyolcadik osztályban újabb indíttatást kaptam a tanár úrtól!
- Erzsi! Nem láttalak a kémia szakkörösök között!
- Jövő héten ott leszek – ígértem.
Így aztán egyre jobban érdekelt, s egyre inkább tudtam a tantárgyat. Félév után pedig én képviselhettem az iskolát a városi tanulmányi versenyen, ami jó dolog volt, s eredményesen is szerepeltem. Akkor úgy gondoltam, vegyészmérnök szeretnék lenni.
Kazincbarcikán éltünk, s itt egy jó nevű vegyipari technikum működött. Ide jelentkeztem továbbtanulásra. No, itt aztán volt alkalmam fejlődni! Rengeteg szakmai tárgy, laboratóriumi gyakorlat és nyári üzemgyakorlat nehezítette az életemet. Akkor úgy éreztem, a jóból is lehet sok!

A figyelmem közben a sport felé irányult. Három évig intenzíven atletizáltam a Kazincbarcikai Vegyész színeiben. Nagyon sokat kaptam a sporttól. Szívesen jártam edzésekre, versenyekre, sok barátságot kötöttem. Büszke vagyok rá, hogy kétszer vehettem részt országos ifjúsági bajnokságon, melyet az akkori Népstadionban rendeztek. De közeledett az utolsó évfolyam, s a továbbtanulás. Akkor már tudtam, olimpiai bajnok nem leszek, ezért újból a tanulásra koncentráltam.

S rájöttem, engem érdekel a matematika! Nem fárasztott, hanem élveztem a feladatsorok megoldását! Amikor közeledett a félév, először a matematika-testnevelés szak jutott az eszembe, de ez a képzés akkor az országban csak egyetlen helyen, tőlünk nagyon távol indult. Így végül a matematika-kémia szak mellett döntöttem. A dolgok a helyükre kerültek, mert ez volt a legjobb választás.

Az utolsó éves tanítási gyakorlatomat a régi általános iskolámban töltöttem. A volt tanáraim kedvesen fogadtak, s megkérdezték milyen szakos vagyok. Amikor megmondtam, Kati néni összecsapta a kezét!
- Erzsi, pedig te mennyire szeretted a magyart!
- Ez bizony igaz – mondtam.
Hiszen magyar nyelvtanból is versenyeztem, s ő volt a felkészítő tanárom.

Lajos bácsi közben megyei szakfelügyelő lett. Sokan tartottak tőle, mert igen precíz ember hírében állt, de én kedveltem, nagyon sokat tanultam és fejlődtem mellette. Egy perc alatt kiderítette a szakmai tájékozottságomat azzal, hogy megkérdezte, tudom-e hol van nyomdahiba a nyolcadikos könyvben? Jó választ adtam. Ez ilyen egyszerű.

Soha nem bántam meg, hogy a vegyi üzemek „levegőjét” a tanításra cseréltem. Szép évtizedeket töltöttem a pályán, s úgy gondolom színesebb, változatosabb volt az életem.
Szerencsére az élet kárpótolt egy kicsit az elvesztett dolgokért is. A szaktárgyaimon kívül évekig taníthattam testnevelést a lányoknak, amit nagyon élveztem. A versek iránti szeretetemet pedig folyamatosan gyakorolhattam, amikor kulturális műsorokat, versenyeket, ballagásokat szerveztem az iskolában.

S végezetül egy fontos emlékről!
Édesapám a háború utáni években volt fiatal felnőtt. A pályáját géplakatosként kezdte, de mint tehetséges fiatalt, méltónak találták a fejlődésre, tanulásra. Nem vallott szégyent. Kitűnő szakérettségit tett, majd pénzügyi- és számviteli főiskolán tanult tovább. Én kicsi koromtól tudtam erről, de csak mostanában - amikor a hagyatékát rendezgettük – tudatosult bennem, hogy ő matematika-kémia szakon érettségizett Egerben. Ő is tanulhatott volna a tanárképző főiskolán, de másképp döntött.
Azért ez az egyezés nagyon kedves nekem. Mindig úgy gondoltam, hogy az észjárásomat, a stílusomat tőle örököltem. Talán valóban nincsenek véletlenek.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Ez+az
· Írta: Bóta Erika
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 170
Regisztrált: 1
Kereső robot: 15
Összes: 186
Jelenlévők:
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.1242 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz