Redőny zajára
szállnak a fákra,
az ijedt fészeklakók.
Rebbenő szárnyak,
illanó árnyak,
felhőktől fényt akarók.
Tél szele éjjel
vitorlát bontott,
s ők csapzottan
túlélték azt,
most éhes kopottan,
ázott fagyottan
várják a koldus vigaszt.
Kis-életnyi emlék,
a nyár üzent még
vidáman cserregő nászt.
Még hallani halkan,
lelkük e dalban
a remény,
az égi fohász.