Egy képre köptem. Folyik, mállik.
Ez a világ körülöttem. Mivé válik?
Csendre, nyugalomra vágytam egykor.
De a szemeddel elkapott, egy "Raptor".
Kitépte a szívem, ellopta a testem.
Egy képre köptem, hová lett a lelkem?
Álomábránd mivoltába léptem.
Kései szónak, árnyéka a képem.
Arcom csak egy fénykép, változik.
Gondolatom, a mindenekkel kárhozik.
Távol vagyok tőlem, nincs utam.
Közelségem, a haldokló mi-voltam.
Sötét szemembe, a fényed fáj nagyon.
Remegő kezem fognád, de nem hagyom.
Elvonultak tőlem mind. Bizalom.
Tudták ők is, övék a hatalom.
Lelkemben, ez nagy vagyon.
Mert nékik ezt nem hagyom. Akarom!!
Karomban eltűnő kezedet látom.
Szóra nincs jogom, de kívánom.
Utcánkon, a fényben csak köd van.
Szívem szólít téged, érzésem veled van.
Távolságod, közelséged egyre megy.
Lábnyomod nincs. A perc is csak pereg.
S én mozdulatlan, tébolyult madárként.
Várom a fuvallatot, s a végső reményt.
Kiáltásom messze hallik, csönd a vagyonom.
Nem mondom mi van, mindet eltitkolom.
Megpróbáltam, de nem hagytad nekem.
Más szavával ítéltél: Ne tegyem.
S itt vagy megint; Kései sugallat.
Mondanám: Gyere. Könnyes ámulat.
Döntöttem én akkor, a múltnak ítéltelek.
Kimondtad te, s ő: Ez csak képzelet.
S döntesz még, még is... Mit tegyek?
Elfeledni nem tudlak, de kételkedtek.
S mint mindenki, monológom engedem.
Kimondom: Ne tegyem? Elengedjem? Nem?
S ők mondják: Tedd! Hagyd el jég szívedet!
Mi fájdalmat adtál, még te is átélheted.
Így bocsánatod kérem. Behunyom szemem.
Elengedlek. De szívem mondja: NEM!!!
Sok fal van már köztünk. Kőhegyek.
Sziklamászásomban, nem kétkedem.
De néked még "imidzs-ed" van, tönkre nem teszem.
Elhagyom magam, s érted dobogó szívem.
De kimondani nem merem! Jég nincs szívemen!
Mim van, az is izzik, fáj nagyon!
Mindenem hagyom... Egy szavad kell!! S adom.
Dönts úgy: Hogy jó legyen neked.
Nem számít semmi.
Csak a megnyugvó, szíved.
Megjegyzés: 2004. 05. 28.