Navigáció


RSS: összes ·




Mese: Morfi tévelyeg az úton, de aztán irányba talál

, 437 olvasás, Thalia , 0 hozzászólás

Spirituális

(felnőtteknek)

A Kerekerdőn túl, valahol a Tudomisén völgy kellős közepén, ott, ahol a Kurtafarkú Malacka túr, létezik egy farm tele állati jó fej állatokkal. Itt lakik Morfeus a kecske, akiről még sokat fogunk hallani, és az összes barátjáról, ismerőséről, akik érintettek ezekben a történetekben. A mesék nem kitalált személyekről szólnak, nagyon is élnek és játszanak az élet nagy játszóterén.

Morfi, ahogy sokan hívják őt, nagyon, de nagyon elkötelezetten ment a spirituális úton.
Először ájtatos-manó módjára, ötpercenként áldást rebegve szárnyalt tova illúzió-csillám pónikon egyik tanítótól, a másikig. Az úton haladva, volt benne annyi tudatosság, hogy hallgatott a belső hangra, hogy – Ne ragadj le, tovább és tovább, csak annyit vegyél el, ami a Tied, a többit hagyd csak ott. Az inspiráció, meghozta a kívánt hatást benne.
A „mindenkit szeretek véres verejtékkel, és megfelelés vággyal, és azonnal mindent tudni akarok” program helyett, most váltott, és komolyan keresni kezdte Önmagát. Minden fa alatt és bokorban, még a szekrényekbe is benézett.
Nem átallotta más holmiját is átkutatni, hogy megtudja ki is Ő valójában. Nem állt meg egy pillanatra sem, folyamatos kereső üzemmódban volt, mert hajtotta ott belül valami.

- Mit keresel Morfi? – kérdezték tőle sokan.
- Magamat! - volt a mogorva válasz és már ment is tovább.
- Miért ki vagy Te?
- Dunsztom sincs!!! - és mekegve ügetett is tovább.
Se egy nevetés se egy mosoly. Egyre mogorvább és mogorvább lett, mert az útnak soha nem volt vége. Elkerülte a barátait, rokonait, egyre befelé fordulóbb volt és magányosabb. Ádázul tanulta a spirituális tanokat, és szakállát simogatva hangosan szajkózta boldog boldogtalannak tovább. Tukmálta magát mindenkire, hogy milyen szuper gyógyító, és amit Ő csinál az, hu meg ha. A kutyának sem kellett. Azért jött a hang a fejében:
- Előbb magadat!
- Na, igen, de az túl nehéz, szembenézni a félelmeimmel? Hogy csináljam? Minek?
- Nincs változás, a múlt rendbetétele nélkül- mondta a hang.
- Szuper- mondta Morfeusz, arra gondolt, hogy tán elment az esze, hogy magával beszélget.
- Najóvanmárrrrrrrr akkor elkezdem! – kiabálta a hangnak mérgesen, és beledőlt a félelmeibe.

Ahogy engedte el a sok hamis Ént, úgy ismerte meg azt a részét, ami már nem volt, hisz csak annyit ismerhetünk meg önmagunkból, amik már nem vagyunk.
- Ennyire el vagyok cseszve? - merengett magán.
- Hazudoztam, hűtlenkedtem, legfőképpen önmagammal, irigykedtem, játszottam a hülye kis drámáimat. Hittem ebben és abban, ahogy épp a szél fújt. Mindig másnak akartam megfelelni, tele voltam bűntudattal, szenvedés vággyal, megmentő programokkal, már mindenki frászt kapott tőlem. - merengett most már vigyorogva.

Aztán a vigyorból nevetés lett, és ahogy nevetett magán, az egészséges öniróniája, kiűzte a maradék bűntudatot, amit még érzett a önmagával kapcsolatban. Érezte a szíve táján azt az ismeretlen melegséget, amiről már annyit hallott, de csak most tapasztalta, először.
- Szeretem magam, így ahogy vagyok, az összes cuccommal együtt. Nem akarok megfelelni senkinek, sem Istennek sem embernek. Elfogadom, aki most vagyok, de kiküldöm, hogy Önmagamat akarom megélni. - mondta magának fennhangon, és mosolya beragyogta, eddigi mogorva lényét.

Na és ez volt az, az egyetlen mondat, amitől-fenekestől felfordult a világa, mert az Univerzum válaszolt.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Page generated in 1.0727 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz