Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Költők Panteonja 11. rész

, 219 olvasás, Simon Gergely , 0 hozzászólás

Megemlékezés

Faludy György kísérőjének kiválasztása

A kávéház egyik zugában ült Kosztolányi, Karinthy és Szabó Lőrinc. Szabó az aznapi felolvasóestjére készült, ő volt most soron. A téma Faludy Györgyre terelődött, mikor is Lőrinc az Akasztófavirágok balladája című Faludy átköltésből kezdett egy részletet idézni. Elmélyülten, teljes átéléssel:
– „és arra jött egy batyuzó zsidó.
Ott jött görnyedten, vénen és mi szépen
felálltunk s taplót kértünk és tüzet,
de ő a kést bámulta s zöld szemében
sötét toronyként állt a rémület.
És így végeztünk véle mind a hárman,
mondj értünk még egy Áve Máriát,
s az Úr az örök élet aranyával
fizesse meg irgalmad aranyát... ”
Karinthy arcán egyre jobban lett úrrá a felháborodás és a megvetés, majd elérkezett a pillanat, amikor elvesztette önuralmát. Nem tudta tovább palástolni érzelmeit, mégpedig a következő sorok hallatán:
„A vén zsidót a búzaföldre dobtuk,
s a vén zsidó vagy száz tallért nyomott.
Aztán kocsmába mentünk és kimostuk
a rongyainkból mind a vérnyomot...
Karinthy idegesen és agresszíven szakította félbe a felolvasást.
– Ezt egyszerűen nem lehet kibírni! Tűrhetetlen, erkölcstelen ez az ember!
Kosztolányi próbálta nyugtatni: – Frigyes, szerintem ez fantasztikus. Különös és bizarr ugyan, de hatalmas tehetség kell hozzá.
Karinthy idegesen folytatta: – Hétvégi, vagy hétköznapi, engem nem érdekel! Folyamatosan ilyen verseket írt. Mit akart ettől a Villontól?! Az előzőben egy takarítónő írtatott ki egy egész várost kalózokkal. Most meg meghatóan meséli el, hogy hogyan mészároltak le egy embert. A tehetségéhez nem fér kétség, de ez az ember erkölcstelen! Azt hallottam, hogy egy férfival élt hosszú-hosszú éveken át.
Szabó Lőrinc szólt közbe: – Hogy jön ez most ide, Frici? Ennek semmi köze az ügyhöz. Te is írtál morbid dolgokat.
– Azért ne hasonlítsuk a komisz kölyök naplóját egy öregember megkéselésével és kirablásával! Erkölcstelen dolgokat nem reklámozok és nem hallgatok!
Kosztolányi szólt közbe: – Egyetértek Lőrinccel, ez csak művészi megközelítés kérdése. Nem ettől lesz valaki gyilkos, mert ezt olvassa, írja.
– Én magam felháborítónak és tűrhetetlennek tartom. – ismételte felindulva Karinthy.
– Folytathatom? – kérdezte már türelmét veszítve Szabó Lőrinc – Amúgy megtanulhattad volna már, hogy nem illik más felolvasásába beleszólni! Ezt soha nem tudtad megjegyezni.
– Hát persze hogy nem, mert ez egy ocsmányság!
Kosztolányi próbálta tovább nyugtatni: – Próbáld művészi értékeit nézni: Briliáns! Próbáld valahogy az almát nem a körtéhez hasonlítani, mert teljesen más a kettő.
– Dezső, hagyj már a hülye általános közhelyekkel.
De abban a pillanatban megjelent az asztalnál Ézsaiás és közbeszólt: – Uraim, elnézésüket kérem, hogy félbeszakítom heves vitájukat, de pont az ügyhöz kapcsolódóan kell beszélnem magukkal.
– Tehát akkor meg fog halni Faludy. – szólalt meg Karinthy – Még egyelőre nem tudom eldönteni, hogy örüljek–e, vagy bánkódjak. Örülni azért örülnék, mert tollat többé a kezébe nem venne. Bánkódni pedig azért bánkódnék, mert majd itt fogja ezeket folyamatosan mesélni.
– Rátérnék a lényegre. – szorítkozott a témára Ézsaiás – Faludy Györgyhöz kéne mennünk az utolsó órájára. Melyikőjük vállalkozna, hogy elkísér?
Szabó Lőrinc mentegetőzött: – Ne haragudjon, nekem este felolvasóestem lesz, arra kellene készülnöm.
Kosztolányi szólalt meg: – Nyugodj meg, majd én elmegyek.
– A francokat, nekem is ott a helyem, hogy végre kiosszam ezt a széltolót!
Ézsaiás meghűlt arccal nézett rájuk: – Hát, akkor induljunk uraim... Hogy ebből mi lesz? Csak abban bízok, hogy nem ver érte meg az Isten... – tette hozzá az orra alatt mormogva.
Karinthy dühödten felpattant: – Induljunk, most azonnal!
Kosztolányi rákiáltott: – Frici nyugodj meg és várjál már meg minket!
Ézsaiás arcán egy pillanatra a félelem és a kíváncsiság jelei mutatkoztak: – Na menjünk uraim...

Faludy György átvezetése

2006. szeptember 1. péntek. A nyár utolsó napjaiban még mindig strandra jártak a gyerekek. De valahogy más volt ma a nap fénye. Olyan színük volt az embereknek tőle, mint akik sápadt lámpa fényében fürdenek. Maguk is megsápadtak. Furcsa fény volt ez. Meleg, nyári, de volt benne valami különös. A múló évszak színe.
György az ágyában feküdt. Napok óta nem volt jól. Fanni vigyázott rá. Tett-vett a konyhában. György reggel óta nem volt magánál, de hirtelen kinyitotta a szemét és kis időre feleszmélt.
– Élek még? Ez még a földi világ? – Szóra próbálta nyitni a száját, szólni, hogy magához tért, de nem jött ki rajta hang. Akkor jött rá, hogy a szeme sincs nyitva. Érzékei nem működtek, de ő mégis magához tért. A test rabságában magánál volt. Mindent hallott, mindent érzett, de tudta, hogy a teste nem mozdul, bárhogy szeretné. Ekkor az ágya előtt egy szerzetesruhába öltözött férfit látott meg.
– Tiszteletem! A nevem Ézsaiás.
– Ézsaiás? Hát ön elég ismert személy.
– Igen, bizonyos körökben az vagyok. – mosolyodott el a próféta.
– Milyen ügyben járatos nálam?
– Igazság szerint ez az ön utolsó órája. Ezért látogattam meg.
– Á..., vagy úgy! Sejtettem, hogy valami ilyen lehet a háttérben.
– Na és miből gondolta?
– Hát az én koromban egy combnyaktöréssel feküdni az ágyban. Már egy ideje nem voltam magamnál, gondolom kómában lehettem. Mi másra gondolhatnék?
– Tökéletesen igaza van, de megnyugtatom, továbbra is kómában van.
– Áh, köszönöm, hogy megnyugtatott, most már sokkal jobban érzem magam. Már attól féltem, hogy magamhoz térek.
– Igaza van, elnézést kérek. Valóban nem lehettek valami megnyugtatóak a szavaim. Az igazság kerülgetése helyett inkább a lényegre térnék. Egy neves társaság beválasztotta önt a Költők Panteonjába. A nagy magyar költők önnek is helyet adtak odafönt.
– Hát, köszönöm szépen, de inkább csak műfordító voltam, átköltő, író. Nem érzem magamat nagy költőnek.
– Nehéz meghatározni ezt! Nem gondolja?
– De, azt hiszem igaza van, nehéz meghatározni. Csak a saját álláspontomat képviselhetem.
– Hogy meggyőzzem, két vendéget hívtam önhöz.
Abban a pillanatban a fényességből először Karinthy Frigyes, majd őt követve Kosztolányi Dezső lépett ki.
– Hát az urakban...? Hmm..., már értem! Mindkettőtöket felismerem. Foglaljatok helyet!
– Köszönjük! – szólalt meg Kosztolányi.
– Polgári. Olyan polgári, mint az én lakásom volt! – állapította meg lekezelő hangnemben, zsebre dugott kézzel Karinthy – Hogy lehet így vendéget fogadni? Állj fel a tiszteletünkre!
– Kikérem magamnak! – förmedt rá Faludy. Nem látod, hogy az állapotomnál és a koromnál fogva ez lehetetlen?
– Mindig csak a kifogások! És miért nem kínálsz meg minket valamivel?
– Frigyes, nyughass már!
– Nem mondja komolyan, ne foglalkozz vele! – mentegette Karinthyt.
– Idegesítő egy pali. – jelentette ki György.
– Mostanában már egészen elviselhető, hidd el! – mondta elmosolyodva Kosztolányi.
– Hát..., nem tudom. És odafönt? Odafönt mi van? – érdeklődött Faludy.
Erre Karinthy szólalt meg: – Dögunalom! Angyalok, állandó kávé, száraz teasütemény, soha nem friss a briós..., katasztrófa! – hirtelen leült a kanapéra és keresztbe rakta a lábát: – Dögunalom, de már csak te hiányzol!
– Na ez szép lesz! – Fordult lemondó arccal Ézsaiás felé Faludy.
– Mondja, nem mehetnék inkább a Pokolba? Hátha ott jobb a társaság.
Ézsaiás ránézett és elnevette magát: – Nem..., azt hiszem önnek a Mennyországban a helye.
– Nafene! Ide figyeljen Ézsaiás! – szólalt meg Karinthy. Ha esetleg mégis tudna nekem szerezni egy jegyet, lehet, hogy én is inkább lenéznék. Hátha jobb az ellátás. És ha így folytatjuk, úgy látom, hamarosan a társaság is nívósabb lesz a pokolban!
– Komolyan mondja Frigyes? Tényleg szeretne a Pokolba menni?
– Ö..., – bizonytalanodott el Karinthy – azt hiszem, már beilleszkedtem odafent, inkább mégis maradnék.
Kosztolányi elejét vette a kialakulni látszó kínos csendnek: – Gyurikám! Úgy hallottam elég jó átköltéseid vannak Villontól. Na azokra én is kíváncsi volnék! Végre egy kis szín odafönn! Valami más! Nem úgy, mint az a József Attila gyerek. Állandóan azt mondja, hogy „eltűnök hirtelen”, meg „mama szólj rám”. Unalmas! Áh, mindig a gyerekkora. Amúgy zseniális a kölök. – lelkesedett.
– Igen. Attilát jól ismertem! – felelte Faludy.
– Na de egyáltalán miért vagyunk mi itt? – szakította őket félbe Karinthy és felugrott a kanapéról – Mit keresünk még itt? Ez az ember belenyugodott a halálába. Nem ideges, nincs miért itt maradnunk!
Felpattant Kosztolányi az ágy végéből és ránézett Karinthyra: – Frigyes, kérlek türtőztesd már magad! Kegyeletsértés.
– Milyen kegyeletsértés? – kérdezett vissza – Meg se halt! Hogy lenne ez kegyeletsértés? Már az élőkkel szemben is lehet kegyeletsértést elkövetni?
– Jól van, de majdnem. Már majdnem...
Ézsaiás ránézett Györgyre és elnevette magát: – És még ő mondja, hogy unalmas odafönn! Lehet unalmas egy olyan ország, aminek a kávéházában ilyen alakok vannak?
– Nem. Azt hiszem igaza van, valóban nem. – helyeselt Faludy – És mondja meddig leszek odafent?
– Nem sokáig! Hamarosan vissza fog térni a földre. De majd az Úr elmondja a feladatát.
Faludy hirtelen elcsendesült, és kétségbeesés lett úrrá gondolatain.
– Hát akkor tényleg elérkezett a vég…
– Ideje lenne Gyurikám! – vágott közbe Karinthy. – Lemaradunk a Szabó Lőrinc estről! Én miattad nem akarok lemaradni! Szerintem megint arról fog hencegni az a Szabó gyerek, hogy hú de jókat írt.
– Én kérek elnézést, hogy ilyen sokáig hezitálok egész életem és otthonom végső elhagyása előtt.
De még az az igazság, hogy nagyon kezdő vagyok. Tudod, Frigyes most halok meg először. Remélem megérted. – vágta oda érthető szarkazmussal György, majd Ézsaiásra nézett – El szeretnék még búcsúzni Fannitól.
Kosztolányi halk megértéssel súgta oda Faludynak: – Ne is törődj Frigyessel... Faragatlan alak. Én teljesen megértem az aggodalmad.
– Hohó! Én is megértem az aggodalmát, de beszélni nem tud. Fanni meg előbb utóbb, de reméljük előbb, csak észreveszi majd, hogy a jól megszokott mellkasmozgás hiányzik Gyuriból. Nagy szerencsénk van, hogy nyár van! Mert ha mégsem venné észre, majd a szomszédok. Lesz itt ám szag rendesen!
– Frigyes, Frigyes… – próbált véget vetni a felháborító közjátéknak Kosztolányi. De ezúttal Faludy vágott a szavába: – Elég legyen! Soknak és modortalannak tartom ezt a stílust, ezt az ízléstelen hangnemet. Én akkor is el fogok búcsúzni Fannitól, akár lekésed azt a Szabó estet, akár nem! Legalább a fentieknek szerzek egy jó kis estét nélküled. Bizonyára ők is boldogabbak lesznek így!
– Kérlek Gyuri, ne vedd sértésnek, de engem ne nevezz ízléstelennek! Tudod te egyáltalán mi az, az ízléstelenség? Ajánlom figyelmedbe az Akasztófavirágok balladáját. Na az, az ízléstelenség! Sőt, mondok jobbat. Gondolj egy vén kujonra aki elveszi egy zsenge leány fiatalságát. Elhúzva előtte a te vagy a múzsám mézesmadzagot! Én sem csinálhattam volna jobban. Csak nekem nem volt ehhez gyomrom!
Faludy hasonló modorban vágott vissza: – Egy biztos, én legalább nem írtam meg a saját kivégzésemet. Aki a bordélyházak közismert vendége és a ringyók már-már eltartója volt, nem prédikálhat nekem erkölcsről! – a kiélezett hangulatban Faludy egy mély sóhajt követően így folytatta – Sokszor alkalmaztam magam is a mondást, még meghalni sincs időm. De most már egészen más értelmet nyert számomra.
Ekkor Faludy és Karinthy egymásra pillantottak, s hirtelen kitört belőlük a nevetés. Frigyes közelebb lépett Györgyhöz, békejobbot nyújtott felé és megrázták egymás kezét. Karinthy ekkor így szólt hamiskás mosollyal az arcán: – Akkor odaát te vén kujon! Vedd fel a balon kabátod és búcsúzz el a kislánytól!
Rendben! – válaszolta cinikus vigyorral – De adj kölcsön egy zacskó savanyú cukrot! Remélem van nálad és nem hagytad megint a játszótér padján, mint a múltkor.
Ahogy Kosztolányi és Karinthy elindultak a fényesség felé, György a nő hangját vélte hallani. Magában beszélt: – Édes Gyurikám. Annyit szenvedett már. Tehetetlen vagyok. Talán azért küzd még, mert nem tudtam elengedni? El kellene engedjem. Tudja, hogy szeretem. Tudom, hogy szeretett, de azt hiszem, nekünk ennyi adatott meg. – Fanni hangja egyre halkabban szűrődött át az ajtón, s olyan volt ez György számára, mint egy égi jel.
– A megváltás. A békés búcsúzás lehetősége. Hallottad kedvesed gondolatait? Nem kell félned, rendben lesz vele minden. Felszabadulás lesz számára is, ha végre elengeded. Várunk fent! – Ézsaiás ezekkel a szavakkal hagyta magára Faludyt.
György egyedül maradt, s lelkében megnyugvással képzelte el kedvese arcát még utoljára. Elbúcsúzott végre. Beesteledett és a tücsköket lehetett hallani, ahogy a fűben megbújva ciripelni kezdtek. Meleg, nyár végi nap volt 2006. szeptember 1-jén, amikor Faludy György megérkezett a Költők Panteonjába.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Megemlékezés
· Kategória: Regény
· Írta: Simon Gergely
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 13
Regisztrált: 3
Kereső robot: 22
Összes: 38
Jelenlévők:
 · GoldDrag
 · Kavics
 · PiaNista


Page generated in 0.0294 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz