Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Emléked örök

, 309 olvasás, Dely Diana , 0 hozzászólás

Elmélkedés

Beszél velem a csönd.
Beszél.
Én kérdezem, ő vállat vonva bólint.
Nyugalom van az ágyamban.
Nincs veszély.

Én már csak Téged tartalak magaménak.
Az enyém lelked elhagyottan, vérzőn.
Beszél velem a csönd.
Beszél.
De én csak nézek rá,
Kérdőn.

Hetven év, múló perceim örökkévalósága
Dühít az elmúlás, rám omlik a világ árja
Bosszantja szívem minden hazugság,
Amely körbeöleli léted vonalát.

Vasárnap volt.
Milyen lehetett?
Nem tudom.
Emlékem nincsen – írásod hallgat.
Ők hazudnak… Te szenvedsz.
Ők hazudnak.

Emlékem nincsen.
Igaz emberek betűi között
Keresem én is az igazságot
Nem megváltani a világot,
Csak békés álmot hozni
Örökre Neked…

Elmondani majd, ha itt leszel,
Miként vádaskodtak,
Miként ítéltek el
Bolond vagyok én, mert bolondnak tartanak,
De én nem hiszek el mást,
Csak a Te szavad.

Kérdez a csönd.
Te felelsz, én hallgatok,
Mert jönnek még jobb napok,
És egyszer én is bezárom majd
Az ajtót magam után,
S ha hazajövök,
Megmelegítik nekem a vacsorát.
Én nem kérek majd.
Átülök inkább a Te asztalodhoz.
Megnézem, mit csinálsz.
Te kérdezel, a csönd beszél,
Én hallgatok.

Két kezed az asztalon pihen.
Szemeid merengőn kószálnak
Kifagyott faágak
Jeges levelein.
Tél van.
De jönnek még jobb napok.

Pokrócom elhozom Neked,
Válladat beterítem vele.
Könnyeket csal a bánat szemembe,
Te csak hallgatsz tovább, merengve.

Felállok asztalodtól,
Készítek Neked vacsorát.
A konyhából épp belátok
Szegényes, meleg szobádba.

Kezedbe tollat fogsz,
Papiros hever előtted.
És én csak ámulok,
Csak gyönyörködöm Benned.

Szegényes asztalodra leteszem
Szegényes vacsorád
Elgyengült kezeid alá
Némán teszem villád
Szemeid ragyognak,
Az én lelkem zokog,
Amikor felocsúdva látom:
Csak emléked ül ott…

Velem szemben.
Egy szegényes asztalnál.
Az anyám jön,
Vállamra pokrócot terít, megáll
Elém meleg ételt tesz,
Kezembe adja villám
Beszél hozzám a csönd.
És én csak nézek rá némán.

Te nem vagy már.
Bár én nem hiszek az elmúlásban
Csak nem-léted fáj
Nem tudok bízni a halálban
Megváltás bár,
És kezeid itt érzem most kezeimben
Beszél hozzám a csönd.
De túl néma, hogy elhiggyem…

Én már csak Téged tartalak magaménak.
A Tiéd lelkem elhagyottan, vérzőn.
Üvölt a csönd. Üvölt.
Csak én nézek a szemébe kérdőn.

Meghaltál, eltemettek
Hamisan vádaskodtak feletted
Én állok csak hazugon, hívőn sírod fölött…
József Attila… Emléked örök.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Dely Diana
· Jóváhagyta: Árki Zsuzsanna


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 191
Regisztrált: 1
Kereső robot: 25
Összes: 217
Jelenlévők:
 · Sutyi


Page generated in 0.1558 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz