Jóízű nyár
csatangolt
úttalan-
utakon,
kövér
arcán
mosoly
ült.
Ha bánat
érte,
elűzte
örömét,
könnyekben
tört
ki,
zokogott
gőgös
hévvel.
Asszonyi sértettségét
hamar
elfeledte,
büszkén
sétált
reggeleken
át
az
alkonyatba.
Mennie kell,
az
idő
karon
fogja,
belépnek
az
elmúlás
albumbába,
amit
ha
fellapozok,
emlékezhetek
a
jóízű
nyárra…