Mesélek a rétről, mely fenn északon
a hegyek között van, egy felhőhabon.
Apró folyóján az idő meg-megállva
fodrokat simít a fénylő Nap hajába.
A harmatos hajnal első tiszta fénye,
játékot rajzol a kis bocs fekhelyére.
A csend int, halk, alig, alszik a nagy medve,
pedig a kicsinek lenne rá jókedve.
Egyszer csak gyermekek jönnek kacagással,
mint nyári porvihar pörögnek egymással.
Álom ez, valóság? Éppen énekelnek,
s a szunnyadó rétek mind életre kelnek...
... de aztán este lesz, és mindenki elmegy.
Az állatok némán hallgatják a csendet.
Visszajönnek, tudom... - mondja a kisnyuszi,
... a sas látta őket, angyalok ez tuti!