És már csak ül, figyel,
Nézi teremtésének bukását,
Fénykönnyek hullanak, kell,
Oly nagy a csalódottság.
Zúg a felhőképernyő,
Sistergő szomorú dallam,
Nem gondolta Ő,
Hogy ily' kín rejlik a bukásban.
Pedig, építő kezeket adott,
Hozzá értelemtől csillogó lelkeket,
De mint annó', csődöt mondott,
Hiába épített szép terveket.
S most, fia borát iszogatva,
Együtt sikolt Gaia Anyával,
Bocsánat bocsánatát mondogatva,
Eltűnik egy bukott álommal...