Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Csak el ne menj

, 404 olvasás, Bozsik Barbara , 0 hozzászólás

Sajgó lélek

Szemeidben pislákol még szerelmünk fénye;
álmodott valóság, de több, mint az élet.
Tudom, hogy úgy szeretsz, mint soha senki más
és félsz, hogy elmegyek, mert nem bírom tovább.

Próbálok úgy tenni, mintha elég lenne ennyi:
fázós, esős napokon a karjaidban lenni.
Néha, ha Rám nézel, látom a szemedet,
emlékek közt ringatom fáradt szerelmedet.

Amikor elmész és itt hagysz, én is nagyon félek.
Úgy fáj, hogy azt érzem, semmit sem érek,
de nem szólok sosem, csak belül ordítok
és lehet, hogy egy napon majd hátat is fordítok.

Túl sok év, túl sok remény, öröm és bánat...
lelkemben cipelem és elmondom nemsokára...
ha már tudom és erős leszek, leteszem a terhet,
de addig tűrök. Nehogy végleg elmenj.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Bozsik Barbara
· Jóváhagyta: Biró Erika


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 204
Regisztrált: 1
Kereső robot: 27
Összes: 232
Jelenlévők:
 · Atime


Page generated in 0.162 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz