Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Végelszámolás

, 482 olvasás, Kasperl , 6 hozzászólás

Sajgó lélek

Életekével szántott a sorsom
redőket a homlokomra,
s az idő fölött suhanó végzet
meszet rak az aortámra.

Homályos talán az utca sarka,
s megszűnt már a csend örökre?
Csak a látásom lett gyenge, s a zaj
pulzusomnak rappelése.

Szomor-édes eclogák az álmok,
az elmém a csendre simul,
mordul a könyveim között a rend,
sóvár lelkem reményt koldul.

Mintha a fényév is rövidülne!
Gyógyíthatatlan tegnapok
fordulnak át reménytelen mába.
Kozmikus énem fintorog,

elvágyik ebből az aljas létből,
ahol az önzés a morál,
ahol ember farkasa embernek,
és sovány ételért sor áll.

Torzó már a kultúra, amelynek
oly soká követe voltam,
szabadíts meg a gonosztól engem,
s fogadj magadhoz Jóuram!

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Kasperl
· Jóváhagyta: Biró Erika


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 40
Regisztrált: 9
Kereső robot: 15
Összes: 64
Jelenlévők:
 · alias
 · etele
 · galambász
 · majkopolo
 · Pekka
 · sissy
 · Vox_humana
 · wiesztdora
 · zsoloo


Page generated in 0.0645 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz