Navigáció


RSS: összes ·




Sci-fi: Sópiramis (18)

, 488 olvasás, Cs Nagy László , 0 hozzászólás

Fantasy

Az űrállomáson is az utolsó ellenőrzést végezte a személyzet, mielőtt az éjszakai automatikának adnák át a helyet és a vészvilágítás újra sejtelmes fénybe burkolná az állomás szektorait. Csak a végtelen űr és a jégvilág volt ugyanolyan, mint előtte bármikor. Ők, ketten, az örök túlélők.

– Gyerekkorom óta szeretem hallgatni, mikor a férfiak beszélgetnek – lepte meg Deb a kis asztal mellett lényegtelen semmiségekről társalgó csoportot. – Csatlakozhatok?
– Deborah McNiel! Ha valahol ott van, mindig történik valami. Nem lehet, hogy köze van a dologhoz? – mondta leplezetlen gúnnyal a hangjában Dagerti.
– Tudja, Mr. Dagerti, az embereket biztosan érdekelné, vajon miről beszélgethet egy asztalnál a WBI, a WWCo. biztonsági szolgálata és egy kisstílű hacker!
– Mr. Dagerti, jobb, ha befejezi, amit elkezdett. Lőjön le! Az sem lehet rosszabb, mint egy firkászlady! – Carlsont kifejezetten dühítette Deb megjelenése.
– Imádom a vészhelyzeteket! Valahogy összehozza az embereket, nem?! – jegyezte meg Deb és leült a férfiakhoz, Shon és Dave közé. – Ezt magának hoztam – fordult Dave-hez és egy összehajtott papírlapot nyújtott át.
– Apám mindig mondta, hogy a jó öreg angol kluboknak nincs párja! – Úgy félvállról ejtette el a szavakat Dagerti, miközben intett a felszolgálónak.
– Kedves, hogy marasztal... Mindig is vonzottak a különleges foglalkozású férfiak!
– Függesszék fel, nem kell ennyire szeretni egymást! Sokkal érdekesebb, mi van a poharakban! – Miközben Dave felemelte a sörös poharat, másik kezével zsebre tette a kapott papírt.
– Csatlakozom! Attól eltekintve, hogy nő és újságíró, még kiderülhet róla, hogy tud inni! – kapcsolódott be a szócsatába Carlson, közben fenékig kiitta a poharat és újabb adagért intett.
Körülöttük a teremben lévők mindannyian az elmúlt eseményeket tárgyalták. Az átélt izgalmak jót tettek a forgalomnak, mert a szokásosnál jóval nagyobb mennyiség szaladt le a száraz torkokon. Shon nem tartozott a rendszeresen ivók közé, de még ő is a sörrel próbálta oldani a felgyülemlett feszültséget.
– Itt mintha nem is hiányozna annyira a víz! – Kissé kásás hangján már érezhető volt a szokatlan mennyiségű ital elfogyasztása. Deb csak egy könnyű koktélt kért, nem szerette a hangulat fokával arányos másnapi világfájdalmat.
– Pedig ahogy látom, nagyon is hiányzik a víz! Legalább is ami a poharát illeti! – jegyezte meg Deb, ki nem állhatta a részegeket és Shon jó úton haladt a rosszullét felé.
– Mindig példabeszéd a vége, ha nő keveredik a férfitársaságba. – Carlson már kissé ingerült volt. – Na, persze egy firkász nehezen viseli, ha nem ütheti bele az orrát mások ügyeibe! Miért nem hagyja, hogy ha valakinek berúgni van kedve, megtegye?!
Egyébként is, ahogy a dolgok állnak, víz úgysem sokáig lesz! Fogja a kis poharát és menjen szépen alukálni, Mrs. McNiel! – Legalább olyan akadozva beszélt, mint Shon, de próbált úgy tenni, mintha teljesen ura lenne önmagának. Deb elengedte a füle mellett a hallottakat, volt hozzá némi érzéke, hogy lássa, mikor kell válasz nélkül hagyni a kihívó megjegyzéseket.
– Ne felejtse, nem én akartam ide hozni! De most legalább őszinte véleményeket hallhat, ami nem az újságnak szól, bár gondolom, hozzászokott már, hogy nem mindenki fogadja szívesen! – Dave oldani próbálta az egyre kellemetlenebb légkört.
– Valóban... De soha sem tudtam megérteni, miért fontosabb egyesek számára saját kis gyűlölködésük, mint egy ilyen valóban kritikus helyzet megoldása?!
– Pedig egyszerű! Pusztán mert önzők... és mert emberek... Maga meg én sem vagyunk kivétel... Nem gondolja, hogy legalább olyan önző dolog itt ülni és mások lelkét elemezgetni, mikor az ön által említett helyzet nem éppen megnyugtató? Talán szerencsésebbek, akik a saját kis piti problémájukat tekintik elsődlegesnek, mert igazán át sem érzik, mekkora katasztrófa előtt állnak... Deb, ha igazán átgondolja, magának is elsősorban a hír volt fontos és nem valamilyen magasztos cél... Nehogy azt higgye, hogy én más vagyok! Az első reakcióm nekem is az volt, hogy tudom ÉN megúszni a dolgokat, kis veszteséggel. Csak a második gondolat az, ami a feladatnak szól! Nincs emiatt lelkiismeret furdalásom. Magának se legyen! Ilyenek vagyunk mi, emberek... Kevesen születnek isten áldotta hősnek! De nem is ez a dolguk... Egyikünk sem értékesebb vagy értéktelenebb a másiknál! Vagy azt hiszi, hogy lesz különbség az elnök vagy a maga szomjúsága között, ha itt összedőlnek a dolgok? Csak ideig-óráig... De ahhoz, hogy ne haljunk szomjan, most mindenki kell. Maga is, Shon is, Dagerti is, még Carlson is... Most már túl vannak az önzésen, ez itt már csak férfias játék... és ez a lényeg! – Felállt, már ő is kissé bizonytalanul, és azt gondolta ennyi marhaságot életében nem prédikált még. – Holnap majd meglátja őket... Jó éjszakát, Mrs. McNiel! – azzal otthagyta a társaságot és a szobája felé indult.
Az alkoholos ködön keresztül mindannyian meghökkenve hallgatták Henriksent és ismeretlen volt számukra az egyébként kellemes, de céltudatos ember új arca. Lassan, egyenként kezdtek felállni a kis asztal mellől és végül Deb maradt egyedül a koktéljával és Dave hangjával a fejében.

Az éjszaka békés volt a sarki bázison, mintha a természet is a másnapra tartogatná erejét, mert részese kíván lenni a történéseknek. A máskor oly fékezhetetlen viharos szél most alig-alig kavart fel havat a végeláthatatlan jégmezőn. Csak a hatalmas kráter árulkodott a nap folyamán történtekről és azt várta, hogy az elkövetkező napokban újra jéggé varázsolja a visszatermelés alatt beleszivattyúzott vizet. A tengeren lévő, fúrótoronyhoz hasonló kikötőállomások mellett sem horgonyzott most tanker, s csak a toronyra szerelt villanó helyzetjelzők rótták a vég nélküli köröket a csendes éjszakában. Minden a másnapot várta. A jég, az emberek és a mit sem sejtő világ.


2046. Június 4. Reggel 7 óra 39 perc.

Az éjszakai ügyeletet már reggel hat órakor felváltotta a nappali személyzet. Shon szeretett csendben, félálomban botorkálni a fürdőben, úgy érezte, így lassabban telik az idő és talán elnyújthatja ezt a kellemes ébrenlét előtti állapotot. Éppen a reggeli borotválkozás gyötrelmeivel volt elfoglalva. Egy pillanatra eszébe jutott a tegnapi vijjogó hang a fejhallgatóban, de visszagondolva, még az is elviselhetőbbnek tűnt, mint az a hang, ahogy a borotva megsercent a borostás bőrön. Egyébként is utálta a reggeleket, de most a kissé hosszúra nyúlt éjszaka után, émelygő gyomorral még szörnyűbb és nehezebb volt életet varázsolnia tagjaiba. Ahogy letörölte a forróvíz páráját a tükörről, egy savanyú ábrázat bámult vissza rá, akit e pillanatban még Kosinskynál is jobban utált. Elzárta a meleg vizet és erőt véve magán, prüszkölve a hideg víz alá tartotta a tarkóját. A víz végigkúszott a hajszálak között és lecsorgott az állán. Borzongás szaladt végig az egész testén és hirtelen átzökkent a teljes ébredésbe.

Deb már öt óra után lerúgta magáról a takarót és a szokásos reggeli mozgást most sem hagyta ki. Néhány törzshajlítás és egy kis helyben futás után teljesen frissen lépett a fürdőszobába. Gyors zuhany, és máris bekapcsolta a diktafont. Az öltözködés idejét sem akarta elvesztegetni és az eddig történt eseményeket mondta szalagra. Most is az otthon szokásos rendetlenség vette körül, de valami furcsa érzékkel mindig megtalálta, amit keresett. Az ő rendetlenségének volt valami rendszere.

Dagerti reggelente mindent egyszerre csinált. Néha önmaga előtt is rejtély volt, hogy képes egyszerre borotválkozni, fésülködni, miközben az inget húzza magára, és egyensúlyozva próbál a cipőjébe belebújni. Mégis, mindig időben elkészült és elegáns külseje senkinek nem árulkodott ezen hihetetlen módszeréről. A végeredményt tekintve inkább látszott egy alapos gondossággal készülő, pedáns úrnak, mint reggelente idegesen rohangáló, össze-vissza kapkodó, lezser világfinak. Egyszerű elmélete volt: Az ajtón belül magamnak élek, kívül azt látnak, amit mutatok!

Peter Carlson szinte az egész éjszakát ébren töltötte. Csak hajnaltájt tudott elaludni – talán két-három órára –, elnyúlva a fotelban. Megszokott epizódja volt az életének ez a fajta éjszakázás, hisz otthon túlnyomórészt a monitor előtt töltötte az estéket, hisz egy-egy banki kód feltörése sokszor hosszú időbe telt. Míg a program megkereste a helyes bejutási módozatot, szokásává vált a rövid alvás, akár ülve is, a számítógép előtt. Az előző nap azonban merőben eltért attól a laza, céltalan, napról-napra való élettől, ami eddigi sorsát jellemezte. Álmatlanságának ezúttal semmi köze nem volt rossz hírű lebujok füstös levegőjéhez, vagy a kalóztalálkozók hajnalig tartó ivászatához. A hangár mellett várakozó, idegen űrhajó jelenléte tartotta ébren. Gyors fogmosással legyűrte a keserű ízt a szájában, majd nedves kézzel végigsimított hosszú haján. Ennél nem tartotta többre érdemesnek a mai reggelt. Még lehuppant egy pillanatra a fotelre és megpróbálta összeszedni a gondolatait.

Henriksen alapos volt, mint mindenben. Mindig ugyanabban az időben ébredt és szertartásszerű programja volt a nap kezdetének. Miután szemügyre vette magát a tükörben, alapos zuhany következett – a végén hideg vízzel –, majd kényelmes és igényes borotválkozás. Már eközben a szájába vette az elmaradhatatlan frissítő szájvizet, amit mindaddig nem köpött a mosdóba, míg az utolsó habfoltot el nem tüntette arcáról. Ezután a rá jellemző alapossággal mosta vakítóan fehérre a fogait és az öltözködés után egy valóban mindenre felkészült, tettekre kész férfi lépett ki a szoba ajtaján.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Sci-fi
· Írta: Cs Nagy László
· Jóváhagyta: Árki Zsuzsanna

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 321
Regisztrált: 1
Kereső robot: 24
Összes: 346
Jelenlévők:
 · arttur


Page generated in 0.1934 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz