Amint a sugárnyaláb áthasított a kavargó hóförgetegen, a kupoláról lassan olvadni kezdett a rárakódott jeges hóréteg és az átlátszó félgömb sejtelmes fénnyel árasztotta el a környéket. A műszakiaknak nemcsak a feladattal, hanem az egyre erősödő hóviharral is küszködni kellet. A szivattyúteleptől a kupoláig vezető csőrendszer része volt az eddigi technológiának, így csak a tankerek töltésére szolgáló vezetéket kellett megbontani, hogy a kiszivattyúzott vizet visszajuttathassák a jégmezőre. Túl nagy ár lett volna, ha a tengerbe ömlik ennyi iható víz. A hatalmas daru az időjárás ellenére is nagy pontossággal illesztette az egyes csődarabokat egymáshoz, de ezek összecsavarozása a hóviharban nagy nehézséget jelentett a szerelőknek. Háromnegyed órás küzdelem eredményeként már több, mint háromszáz méteres vezeték futott a jégmező irányába, mikor az irányítóterembe berobbant az egyik műszakis. Ahogy lecsapta fejéről a hőszigetelt kabát csuklyáját, szakálláról és hajáról a megfagyott lehelet jégcsapjai lógtak és arca szinte lángolt a szél kergette, apró jégkristályok tűszúrásaitól.
– Uram! – Zihálva kapkodott a levegő után. – Az egyméteres jeladókat már elhagyta a "grill", a kupola nem mozdul és már körülbelül két és fél méteren tart az olvadék! Ha nem tudjuk a kupolát elmozdítani, a szívócsövet meg kell hosszabbítanunk, de ez szinte lehetetlen a kupolán belül, az üreg fölött!
– Maga maradjon itt és innen irányítsa a szivattyúzást! És találjon ki valamit, mert különben úszni fogunk! – Shon maga is meglepődött, milyen gyorsan kerítette hatalmába az események sodrása, és már szinte élvezte a vészhelyzet okozta feszültséget. Elméje kristálytisztán dolgozott és érezte, hogy nem tud hibázni. Gondolataiban logikus sorrend alakult ki a tennivalókról és intézkedései valóban a legésszerűbbek voltak.
– A szívócsőnek követni kell az üreg mélységét és a szivattyúzásnak folyamatosnak kell lenni, különben felforr a víz és aláolvad az egész állomás! Akárhogy is, de oldják meg a dolgot!
– Uram, az összeszerelést még megoldjuk, de ezek a csövek túl nehezek és kétszáz méternél többet nem bír el a daru!
– Remélem, olyan mélyre nem olvaszt ez az őrült, de közben azért keressenek valami könnyebbet!
Ahogy a műszaki alkalmazott leült a székre, a ruhájáról leolvadó víz tócsává terebélyesedett alatta, de most senki nem törődött a máskor oly precíz renddel. A feszültség állandósult a teremben, nem nőtt, de nem is csökkent. Lassan mindenki ráhangolódott a különleges helyzetre és mindannyian kiváló teljesítményt nyújtottak.
A vészjelzők vijjogásának és a hatalmas felfordulás zajának hallatán Deb úgy ugrott ki a zuhany alól, mint mikor elzárják a meleg vizet. Sietve magára kapta farmernadrágját és a kissé nagyra szabott pulóvert, majd óvatosan, attól tartva, hogy őrzik, kikémlelt a folyosóra. Üres volt. Rohanni kezdett abba az irányba, ahonnan a legnagyobb zaj hallatszott. Az irányítóterem előtt lelassított, kissé elrendezve a zuhanytól csapzott haját és belépett. Lázas, ideges kapkodásban találta az irányítószemélyzetet, akik észre sem vették a meglepett nőt. Egyedül Dave Henriksen – akinek semmi nem kerülte el a figyelmét – figyelt fel a váratlan vendégre és rögtön hozzá sietett.
– Ha most csak egyetlen kérdést is feltesz, leöntöm vízzel és kiállítom a jégre! Nincs időm most magára! Keressen egy helyet és húzza meg magát, de szó nélkül! – Ellentmondást nem tűrő volt a hangja és hiába is próbálkozott volna Deb kérdezni bármit is, azonnal otthagyta és visszasietett a munkájához. Deb félrehúzódott a terem hátsó részébe, de esze ágában sem volt tétlenül szemlélni a dolgokat, máris fürkészni kezdte az embereket. Tudta, hogy minden csapatban van egy gyenge láncszem és ő a külső alapján próbálta kiválasztani azt, akitől a legtöbb információt remélte.
A LUX űrállomás kétfőnyi legénysége nagy igyekezettel próbált megbirkózni a kialakult helyzettel, de legnagyobb igyekezetük ellenére sem sikerült módosítaniuk az állomás pozícióját. Az egy ponton történő "grillezésnek" a hatását csak elképzelni tudták, de tisztában voltak vele, hogy valahogy életet kell lehelniük a hajtóművekbe és az új pozícióban – a lehető legrövidebb időn belül – le kell állítaniuk az olvasztást. Rob épp a vezérlőkomputer kábelrengetegében próbált eligazodni, mikor a biztonsági csatorna kommunikációs rendszere megszólalt.
– LUX-bázis, LUX-bázis, itt földi irányítás! Jelentkezzetek!
– Itt LUX! Mi a szart csináltok odalent? Teljesen megbénultunk! – Lin még ebben az igazán kritikus helyzetben sem volt képes visszafogni magát. – Jó lenne, ha mi is tudhatnánk végre valamit erről az egészről!
– Lin, egy kicsit vegyél vissza! Vészhelyzet van! A rendszer itt is béna és az automatika teljesen kizárt minket! Már több, mint másfél órája megy az olvasztás, és esélyünk sincs, hogy valahogy megakadályozzuk!
– Mi van e mögött az egész istenverte kavarodás mögött?
–...
- Hé! Hallottátok? Ki keveri a lapokat?
– Kosinszky.
– Tudtam, hogy ez a nyálas seggdugasz még egyszer betesz nekünk! – szitkozódott Lin teljesen kikelve önmagából. – Aki azt az ébresztőt alkotta, az mindenre képes!
– Jó, elég már, most másra kell összpontosítanotok! Add ide Robertet... Minden eshetőségre fel kell készülnötök, érted? Készítsétek elő a mentőkabinokat végszükségre! Itt, a bázison talán sikerül megegyeznünk ezzel az őrülttel, de ha nem, a következő teherűrhajóval számítanotok kell két vendégre!
– Veszélyesek lehetnek?
– Nos, ahogy itt a dolgok állnak, minden bizonnyal... Semmi olyat ne tegyetek, ami veszélyeztetné a visszatéréseteket... de ha valami jó eszetekbe jutna, azt mi is örömmel vennénk! Ha időszerű lesz, jelentkezünk. Sok szerencsét!
A kapcsolat megszakadt, mert Dave attól félt, hogy a külön rendszer ellenére befoghatják az adást és nem akarta mindjárt az elején kiteregetni a kártyáit. A két űrhajós úgy marad ott az állomás fedélzetén, mint az első szimulációs gyakorlaton, mikor tudták, hogy valami történni fog, csak egyelőre sejtelmük sem volt, hogy mi. Lin a veszély ellenére sem hazudtolta meg önmagát.
– Hát, ha közben nem sütnek meg minket és le sem lőnek, vagy fel sem robbantanak, akkor van két napunk. Akarsz elsőnek zuhanyozni?
– Azért nem ártana, ha egy kicsit komolyabban vennéd a kialakult helyzetet! Ez most nem egy gyakorló riasztás!
– Oké, csak még át kell gondolnom, hogy mit is tehetnénk. Szóval? Mész elsőnek, vagy még nem vagy elég izzadságszagú?
– Menj csak, közben remélem NEKEM eszembe jut valami!
Lin, bármennyire is igyekezte palástolni az egyre gyülemlő feszültséget, Rob ismerte már annyira, hogy tudja, a látszat ellenére sem veszi félvállról a rájuk váró feladatot. Ahogy meghallotta a zuhanyfülke ajtajának halk surranását, igyekezett gondolatait rendbe szedni és sorra venni a lehetőségeket. Úgy ismerte az állomást, mint a tenyerét, de tisztában volt vele, hogy egy felfegyverzett ellenféllel vajmi kevés esélyük lehet. Fizikai szembeszállásnak semmi értelme, csak feleslegesen kockáztatnák a saját és az állomás biztonságát, nem beszélve a kitermelés biztonságáról. A helyismeret előnyeit kell kihasználniuk és lehetőleg minél kevesebb kockázattal. Reménykedett abban, hogy az elkövetkező két nap elegendő lesz egy jó stratégia kidolgozásához és előkészítéséhez. Alig vette észre, mikor Lin frissen mosott haját törölgetve mögé lépett:
– Én már kész vagyok. Gondolod, hogy fogadhatom így a vendégeinket?
Rob rögtön elveszítette a gondolatfonalat és kissé ingerült hangon megjegyezte:
– Azt hiszem, lehengerlő leszel, biztosan bele fognak halni a nyálcsorgatásba! Egyszerűen kiszáradnak és a lábaid előtt esnek össze! Na, én is kimosom magamból az adrenalint, de addig is próbáld használni az okosabbik feledet!
Mikor Lin úgy gondolta, hogy társa már kellőképpen átadta magát a zuhanyozás örömeinek, hanyag mozdulattal felpöccintette az egyik kapcsoló fedelét és rövid gondolkodás után sejtelmes kifejezéssel az arcán, elfordította a kapcsolót. A hatás fantasztikus volt. Rob azt vette észre, hogy lassan felemelkedik és a vízzel együtt lebegni kezd, a dolog váratlanságából adódóan egyelőre irányíthatatlanul. Ahogy megfordult saját tengelye körül, egy lassú, bukfencszerű fordulat következett és könyöke nekiütődött a fülke oldalának. Társnője alig tudta magába fojtani a nevetést, szinte fuldoklott, ahogy kezével megpróbálta útját állni a kitörni készülő jókedvnek. A fülkéből Rob szitkozódása hallatszott és a zajok arra utaltak, hogy nagy igyekezettel próbálkozik úrrá lenni a súlytalanságon, nem nagy eredménnyel.
– Lin, jobb ha most beöltözöl és kilövöd magad, mert ha még ott leszel, mikor kimegyek...
– Jó, jó, jó... vigyázz, visszakapcsolom! – figyelmeztette és visszakattintotta a kapcsolót az eredeti állásba.
Hosszúnak tűnő csend következett. Kezével még mindig a kapcsolón valami menekülési útvonalat próbált keresni, mert arra számított, hogy Rob a csend alatt azon töri a fejét, mivel viszonozhatná az előbbi kis fejenállást. Arra, ami ezután történt, egyáltalán nem volt felkészülve. Rob, majdnem kiszakítva a fülke ajtaját, meztelenül rontott elő, miközben ügyetlenkedve, kapkodva próbálta magát eltakarni egy törülközővel. Ami még váratlanabb volt, hogy artikulálatlan hangon üvöltött:
– Lin! Az előbb még meg akartalak fojtani, de te egy lángész vagy! – kiáltozta, majd mikor végre sikerült a dereka köré kötnie a törülközőt, úgy vizesen, nagy lendülettel magához ölelte. Teljesen váratlanul érte egy ilyenfajta támadás. Meg sem bírt szólalni, csak értetlenül nézte, amint a férfi törülközővel a derekán, csurom vizesen nekilát szétszerelni az irányítópultot.
– Megmondanád, mi a fenét csinálsz? Ha tudom, hogy ennyire beütöd a fejed, nem szórakozom!
– Te egyszerűen csodálatos vagy! Óriási ötletet adtál! Figyelj... Mindenhova kapcsolókat kell szerelnünk, hogy bárhonnan kapcsolható és szabályozható legyen a GRAVIMAT... Ahogy engem mindig váratlanul ér a kis szórakozásod, úgy azt hiszem, a vendégeinknek is tudunk némi meglepetést okozni vele! Na... ne nézz olyan okosan! Ez talán majd némi időhöz juttat, arra az esetre, ha túl forróvá válna a helyzet!
– Lefordítanád ezt valami érthető nyelvre is? Úgy talán én is képes leszek felfogni!
Miközben elektromos kábelek tucatja közt próbált eligazodni, magyarázni kezdte elképzelését.
– Lin, még nem tudni, miért, de az eddig hallottak alapján úgy gondolom, a látogatóink nem valami bájcsevejre ugranak fel hozzánk. Valami azt súgja, hogy lesz némi gond velük! Itt, ezen az állomáson, a szűk helyeken, egyetlen módja van, hogy növeljük az esélyeinket, ha az egész terület gravitációs szabályozását minden pillanatban a kezünkben tartjuk! Érted már?
– Nem rossz! Azt hiszem, kezdem felfogni. Lássunk neki! A lezárt szektorból hozok néhány szabályozókapcsolót... de... úgy mellékesen, meg kell mondanom... a szerkód nem rossz! – jegyezte meg, mikor elhaladt Rob mellett és laza mozdulattal a férfi fenekére csapott.
|
Online látogatók:
Látogató: 69
Regisztrált: 3
Kereső robot: 17 
Összes: 89
Jelenlévők:
