Örök nyughatatlan az elme láza,
folyton csak temet vagy világra segít.
A tegnapit gyakran porig alázza,
érdeme sincs egy léha tollvonásra,
majd nyögi új születés keserveit.
Ezer teher van mindegyik halálban,
alig, hogy virága életre érik,
új rügyek nyújtóznak gondolat-halkan,
a régi megbénul, ág-mozdulatlan,
elszárad megszületetlen, gyökérig.