Nem állnak össze a percek, szóródnak, hullnak,
mind másfele tart, jövőnek, múltnak,
nem érzem súlyát semmi időnek,
oldalamból kinőnek
az árnyak,
(értem jönnek)
még látlak,
szemem résein át
szűrődik egy tétova valóság,
kapaszkodva hajnali sugarain a napnak,
emlékek kusza szálain a hangok is szakadtak,
groteszk mosolyomat némán döfi át
gunyoros végként pár míves szarkaláb,
mosott rongyként, szélnek kiterítve
leng rajtuk lelkem bomló teteme.