Anyám kibuggyanó rügy,
korán hajt, friss levelet
hoz, bimbójából virág
nyílik, és szépsége a
termő fájdalomból él,
az anyaföld biztosan
ápolja, a nyári nap
delének nyugalmával
folytatja, és a szorgos
munka verítéke hull
a kapájára, borong,
mint az idő, ha esni
készül az eső, derű
mosolyog idős arcán,
és boldog minden napja.
Őt köszöntöm most: a
fekete fejkendő
súlyos bánatát.