/Versbe szedett történelem/
Képzeletem messze, múltba téved,
Hisz évszázadok alkottak meg téged.
Tanújaként élsz régmúlt időknek,
Fejlődésnek és pusztító vésznek.
Emlékszel az újonnan jött népre,
Ki az új szót, a magyart beszélte?
Kijelölte szállása határát,
S elkezdte itt életét, munkáját.
A folyó, minek régiek a nevét,
Nem Zagyvának- Tarnának nevezték.
Bővelkedett halban, és a sok-sok ága,
Menedéket adott a mocsárvilága.
S ahogy a táj, a nép is változott,
Az Öregisten után újat imádott.
A magyarok királya kereszténnyé lett,
A népe is felvette a keresztséget.
Sok időbe tellett, míg győzött az új hit,
Királyi birtok volt ez a terület itt.
Harmadik Béla király uralma alatt.
E nép is egyesült a szent kereszt alatt.
Hívott messzi földről térítő papokat,
Hogy ismerje meg népe az új tanokat.
Ide Premontréből jött a szerzetesrend,
Hogy új világ kezdődjön s új rend.
Az Árpád-ház korából adatok szólnak,
Hogy kőtemploma épült itt az egyháznak.
Jótékony bizony az apátság ittléte
Az új ismeretre, lelki épülésre.
Mivel e falu utak mellett terült,
A folyón átkelőknek bocskora merült.
Hidat építettek tehát a folyóra,
S vámot is vetettek az átvonulóra.
Hídját elnevezték János úrról,
Aki építtette, - a földesuráról.
Azóta a falu neve: Jánoshida,
Így őrzi emlékezet és a krónika.
A környező hatalmas réteknek füve,
Sok lónak, marhának, juhnak legelője.
A mocsarak éltették a disznókondát,
A jó feketeföld termett tönkölyt, árpát.
A falu ez által fejlődött biztosan,
Vásártartás jogot kapott hamarosan.
Fejlődő korszaka volt ez a községnek,
Fontos helye lehetett környezetének.
De volt nehéz időszak is életében,
Mikor a tatárok dúltak a vidéken.
Annak tüze látszik a templom kapuján,
Az ősi kövek őrzik füstjének nyomát?
Vagy későbbi pusztítás emléke rajta, -
Dózsa parasztjainak tettét mutatja?
Lehet, hogy törökök gyújtották ajtaját,
Annak látod most is sötétlő koromját?
A tatárok után, még élt a prépostság.
Mert négy faluját sem nyelte el a Jászság
Mizse, Kér, Alattyán, székhely Jánoshida
Megmaradt, mint király, adomány birtoka.
Kun László király, aki járt e vidéken,
Három rendeletet is adott ki innen.
Ebben látjuk a falu nevét először,
Iwanushidaként említve még többször.
A régi kolostornak nincs híre-hamva,
Kevés az életének írásos nyoma.
Mióta itt áll az Istennek temploma,
Mindig újjáéledt népe, és faluja.
Tatár, s török után, bár a nép megfogyott,
Rövid idő után újra gyarapodott.
A rend elveszítette önállóságát,
Erősebb prépostság kapta, mint fíliát.
Prépostság birtoka hatalmas terület,
Mire a környezete bizony szemet vet.
A tatár után még megmaradt egésze,
A törökök múltán elveszett nagy része.
Török elől a prépostság elmenekült,
Lehet, hogy egészen Jászóig elkerült.
Jászói prépostság szintén premontrei,
Testvérhez menekült a jánoshidai.
A török világnak százötven év után
Vége lett, és a jogosultságnak folytán,
A rendház visszatért ősi székhelyére,
Mi elhagyatva volt vagy másfélszáz éve.
Ereje megfogyva, jussát perbe fogva,
Zabdrovicének lett már a filiája.
Mainers Kázmér apát lett a földesúr,
A király neki adta hűbér- birtokul.
Mivel a népessége szinte elfogyott,
Cseh, -morva vidékről telepest hozott.
Visszatért a papság is a Felvidékről,
S hozott települőt Jászó környékéről.
Újjáépítette az ősi templomot,
Hozzáépítette még a harangtornyot,
Bejárata fölé került a címere,
Jánoshida, Zabdroviccal egyesítve.
Sok szegény kisnemes vesztette vagyonát,
De reménykedve váltotta itt otthonát.
Bűne volt, hogy kuruc, bűne, az, hogy labanc,
Ősi vagyonából menekült hontalan.
Nem feledve rangját, elvesztve jószágát,
Itt, a Zagyva mellet remélte jobb sorsát.
A szorgalom nem volt számukra hasztalan,
Telkes jobbágyokká lettek ők számosan.
Az osztrák császárság kényszerű uralma,
A kalapos király rendelete, szava,
A Premontrei rendet is feloszlatta.
Nem volt szüksége már a prépostságokra.
De az élet, bizony túlél királyokat,
Ha új a hatalom, úgy új törvényt hozat.
Mi’ Jánoshidát, Türjét, Csornához csatolt,
Megszüntetve az eddigi önállóságot.
A Jászságnak népe is egyre forrongott,
Hogy visszaszerezze az egykori jogot.
Összefogtak egy fontos cél érdekébe’
Jászkunság visszatért ősi örökébe.
Visszakapták királyok adta jogaikat,
De meg kellett fizetni a váltságdíjat.
Redemptusok között nem csak jászok voltak,
Birtokot szerezni mások is akartak.
A háborúk utáni békésebb évek
Újjáépítették az ősi községet.
A népesség újra, egyre gyarapodott,
Az eltartó képesség, pedig fogyatkozott.
Voltak oly családok, akik tovább mentek,
Kiskunság pusztáin új hazát kerestek.
Tiszajenőig nyúlt a prépostság birtoka
Odáig Szentmárton, Kara estek útba.
Kécskére is jutott jánoshidi család,
De távolabbra is kerültek, még tovább.
Lehet, - már a kitelepülők családja
Az, - aki elkerült egyre távolabbra.
Jánoshida, Tótkér, Mizse, területe
Alattyán községnek egy jelentős része,
Ez maradt végül a prépostság birtoka,
Valamint Szászbereknek kies pusztája.
A csornai fíliaként Jánoshidán
Tovább élt a premontrei prépostság.
Az egyesült prépostság első főpapja
Harsányi István, Jánoshida plébánosa.
Feladata az, a helyi prépostságnak,
Birtoka, háttere legyen iskoláknak.
Tartson fenn faluján egyházi iskolát,
És segítse a rendi gimnáziumát.
Kuruc kor utáni konszolidált évek
Békességben élt meg száz-százötven évet.
Az ezernyolcszázas éveknek eleje,
Európai forradalmak ideje.
A csornai főapát, - ő - Gyöngyössy Pál,
Elvetve a forradalom hangulatát
Még a székhelyét, Csornát is odahagyva,
Jánoshidán lelt békére, nyugalomra.
A rend belső konfliktusát így próbálta
Elodázni, passzivitásba vonulva.
A rendház nyolcszáztizenhétben felépült
A csornai prépost e helyre „menekült”
A templom melletti emeletes kastély,
Közeli falvakban nincs ilyen építmény.
Hány szerzetes lakott akkor a rendházban?
Nincs rá ismert adat, tán csak levéltárban.
Az ezernyolcszázas évek így múltak el.
Élt a rend háza, és a község reménnyel,
Gyarapodott is a község lélekszáma,
Bár itt járt harmincegy kolera járványa.
Sokan meghaltak akkor e vészes kórban,
Minden korosztályból fekszenek a sírban.
Nyolc ulánus katonát ír az anyakönyv
Lengyel katonákat is takar ez a föld.
Mint mindig, ezt is túlélve - újra éled,
Az Úr régi temploma népet is védett.
A faluja ismét bővül, gyarapodik
Tótkér, és Mizse is létszámban növekszik
Kiegyezés után, a község és népe,
Pest megyétől átkerült Szolnok megyébe.
Megszűnt ez a sziget itt a Jászkunságban
Ettől fogva él a falu a Jászságban.
Összeírások a község lélekszámát
A pusztáival majd ötezerre adták.
Az ezerkilencszázas évek eleje
Volt emberfőben a községnek legtöbbje.
Majd jött az első, és második háború
Mi ismét elvitt sok életerős ifjút
Bizony a falunak nagy vesztesége volt.
Százakra tehető a harcmezőn megholt.
Ezerkilencszáznegyvennégy novemberre,
A falut elhagyta a németek egysége.
Felrobbantották még a Zagyvának hídját
Házakat felgyújtva jelzésnek használták.
Nyomukban jöttek már az orosz katonák,
Hoztak „szabadságot”, ideológiát.
Beköszöntött a kommunizmus korszaka,
Nem volt szükségük a hitre, egyházakra.
A premontrei birtok és majorságok
Elvesztek mind, ezek is úgy, mint a papok.
A községnek utolsó rendbéli papja,
Herman Mihály-Medárd volt a plébánosa.
A segédpapja Tóth Béla-Péter atya,
Az iskolás gyerekek hitoktatója.
Már amikor engedték az iskolában,
Ötvenes években tiltott volt a hittan.
Elköltöztek a már idős papok innen
Nem tért vissza, a premontrei rend sem.
Egyházmegyés papok szolgálnak az óta,
Üres már a kastély, és a plébánia…
Az orosz megszállás alatti években,
Nagyon sok veszteség volt itt emberfőben.
Elpusztult Mizse és Kér tanyavilága
Majd’ felére fogyott a falu lakossága.
Sokan elköltöztek városba, falvakba,
Megélhetésüket máshol megtalálva.
Kicserélődik a falu lakossága,
A régieket „gyütt-mentek” hada váltja.
Bízunk, kik itt élünk már sok évszázada,
Mert szépül községünk rendszerváltás óta.
Főként a környéknek legszebb főutcája,
Közterei, óvodája, iskolája.
Csak, mint egykor régen, - lesz-e még elég hit,
Hogy e régi község megmaradjon még itt?
A hit tartotta meg mindig e községet,
De e szép, új világ, vesztéssel fenyeget!
Albert atya, aki itt szolgált sok évet,
Lobogott benne a Szűzanya tisztelet.
Egyházközségét az oltalmára bízta
Tudta, - ő-utána, nem lesz saját papja…
Az ősi templom még áll a mai napig,
Őrizve hívő népét évszázadokig.
Történelmi idők tanúja e templom,
Nincs hozzá hasonló sehol a Jászságon...
Megjegyzés: 1186-2011 Jánoshida fennállásának 825 éves évfordulójára
|