Téged fest felhők ecsetje az égre
és téged remeg szívem délibábja.
Arcodat rajzolja a tó hulláma kékre,
tavirózsák árnyékot hajolnak föléje,
őrizlek mint világom csodája.
A zivatar cseppjei téged ragyognak,
belesuttogtad szellőimbe magad.
Vállamon fényeid egymásba karolnak,
tócsáidon gondolataim rohannak,
lelkemben szitáló csepped megárad.
Alázuhogsz rajtam mint fénylő vízesés,
szemedet rajzolja permetek szivárványa.
Lassú patakká szelídült rohanó szédülés,
avarszőnyegbe bújó varázsos lüktetés,
nap-csók vöröslik hajadon alábukva.
Énem aszfaltjába olvadt könnyű lábnyomod,
lelkemen sétálnak ringó lépteid.
Madarak álmodják homlokomra dalod,
fészek-puhára sodorják lélek-udvarod,
virágot bontanak szívemben szépeid'.
Rebbenő lepkeszárny zenéli szívedet,
bennem felragyog hímporok valósága.
Ösvényeimbe rejted virágzó léptedet,
erdőim visszhangozzák dalokban kedvedet,
föléd hajolva óv lelkem minden ága.
Világomban rejtélyes, szép valóság lettél,
bevésődött egeimbe felhőnyi képed.
Mindenembe sajgón beleszülettél,
kékfestő egemben magasra repültél,
dajkáló álom-tükörben őrzöm képed.