Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Az idő

, 133 olvasás, starics ibolya , 2 hozzászólás

Elmélkedés

Jön akkor is ha nem hívod,
ássa lassan mögötted a sírod,
hiába futsz előle, hiába,
mindig ott lohol lábaid nyomában.
Apránként veszi hatalmába
tested, s mindent elrabol
ami szép volt benned,
ellopja szemed ragyogó
kékjét, feszülő izmaid ifjú
üdeségét, kihullik szép hajad
szálról, szálra s követik fogaid
hiába vigyázol rája.
Bőröd lesz mint szattyán, oly
ráncos és sárga, mely oly hamvas
volt, mint barackfa virága.
Elveszi kedvedet, s örömödet,
s ha már mindent elrabolt
tőled, percről percre, kurtítja
idődet, s a végén nem marad
más hátra, egy sóhajjal bedőlni,
kiásott sírjába.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: starics ibolya
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 314
Regisztrált: 1
Kereső robot: 22
Összes: 337
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.1931 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz