Odafent szállni,
felhők közt cikázni,
vad bukfencet hányva,
halálos csavarban
nevetni a világra,
és őrült iramú
végső zuhanásban
eggyé válni
végül a Földdel.
Az ősi,
az első teremtővel.
És ha már nem ível
tovább a pálya,
mikor az élet
a kapuit bezárja,
pár percig az ég
megőrzi még
szárnyalásunk
időből kilépett,
fehér párával
feljegyzett,
múló emlékét.