Mint koszos rongyot,
csavartad ki felettem
a világot,
és én ittam
minden bűzlő cseppjét,
a földön kúszva
részegen,
kitekeredett végtagokkal
töröltem ajkamról
a kicsorduló mocskot.
Barátkozom a pokollal...
Szavaidra megrogytak a falak,
és üvöltve növesztettek
szarvakat az angyalok,
de a cirádás felszín alatt
te nem láttad a pusztulást,
nem hallottad
a bennrekedt lélegzeteket.
Már barátkozom a pokollal,
mert hiába nézem egyre az eget,
ha szárnyak helyett
én is
csak vasvillával csapkodok...