Sorsodban sorsomat meglelem...
Sorstalan voltál, - Te, csodagyerek!
Fölélted magad - magad!
Maguk alá gyűrtek, eltapostak
viharvert mostoha évek,
Árván koldultad kenyered,
kegyelem kenyéren tengetted életed.
Csaptak rád ostorvéget,
az idegsejtjeidbe - halálos mérget...
Egyetemi kiebrudalt,
jártad haláltáncodat!
A szerelem itala kedved csak beásta,
elméd a gyógyírt benne sem találta.
Értelmes munka lett volna,
ami a gondod megoldja!
Ilyen terápia nagy kincset ért volna!
Nem meghalni, megélni vágytál
- normálisan és tevőn.
A kötészet szentegyháza táplálta szíved,
mindig talpon is maradt a hited.
De mit sem ért, hisz nem voltál sínen...