Mennyiszer volt már
vaksötét a hajnal,
jöjjön végre a kor
aranyszín arannyal,
hasadjon felhő,
zengjen az ég,
ha az kell, dörögjön
ha a szó nem elég,
dőljenek falak,
szálljon a por,
vetkőzzön ki magából
e tespedt, semmi kor,
omoljon minden,
legyen újra semmi,
hogy lehessen megint
követ kőre tenni,
és épüljön neked,
nekem, nekünk,
hol fáradhatunk,
és szerethetünk,
aztán ha itt az idő,
lehunyni a szemet,
bátran mondhassuk:
Isten veled.
Volt házam, otthonom,
és méltó hazám,
nem csak egy ország,
hol jártattam a szám.