Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Nagyapám emlékére

, 281 olvasás, gyöngy , 6 hozzászólás

Megemlékezés

Reménnyel nyílt a kórterem,
de már csak ágya várt.
Ölelni jöttem félszegen,
s búcsúszó sem volt már.
A némaság úgy ordított,
s az éles fájdalom,
hideg fuvallat bénított
végig a hátamon.
Egy fáradt hang megszólított,
oly távolnak hatott,
szelíd békével mondta csak
és szinte suttogott.
- Nem szenvedett a kis öreg,
békével távozott,
egy hosszú csend, s néma űr,
mit halkan itt hagyott.
Csak álltam, hosszú perceket,
fülembe cseng szava,
bennem él az édes szó
és kósza dallama.
Május még alig haladt,
s a nap úgy ragyogott,
de bennem ott, e perc alatt
valami megfagyott.
Szorgos volt és híven hitt,
mindig csak dolgozott,
fáradtan, de békével
örökre távozott.
Szeretett volna élni még
és félte a halált,
mesélt ő jót és háborút,
vagy épp mit kitalált.
Vágyta még a hűs akác
illatát szívni be,
sosem mulasztott egy imát
velünk a szívében.
Tegnap még álma séta volt
e szép akác alatt,
de élte vége nyomdokán
csak fájó űr maradt.
Hatalmas mit alkotott,
a lelkekig hatolt,
végső perce végéig
ő CSAK EMBER volt.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Megemlékezés
· Kategória: Vers
· Írta: gyöngy
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 3
Kereső robot: 11
Összes: 24
Jelenlévők:
 · boszorka
 · GoldDrag
 · gszabo


Page generated in 0.0377 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz